Egy kis talp alá való

Olvass tovább…

Tarnóczi Tamás kiállítása

Tarnóczi Tamás kiállításának megnyitójára még Október folyamán került sor a Csokonai Vitéz Mihály Szellemi Műhelyért Élet "Fa" Alapítványnál, ahol Ádány Laci bátyám felvezető beszéde után méltattam a művész úr munkáit. A fotókat Andics Árpád fotóművész készítette, aki mostanság házi fotósként sürgölődik körülöttem. Köszönöm neki a kitartó munkát.
Olvass tovább…

Debrecen az én városom (videó)

Olvass tovább…

Óh, Debrecen... Köszönöm!

Kedves tanulók. Kedves tanárok. Kedves szülők. Kedves támogatók. Köszönöm szépen, hogy tartjátok bennem a lelket. És köszönöm, hogy a pályázat kapcsán egy olyan lélekmelengető érzéssel feltöltődve fogok neki a „Debrecen az én városom” című könyv szerkesztéséhez, amilyen érzésben nem sok embernek van része. És ezt a szeretetet – a szeretetnek ezt az érzését, amit most irántatok érzek tőletek kaptam.
Meg szeretném köszönni a támogató munkát a Debreceni médiának (elsősorban a Hajdú-Bihari Napló munkatársainak), az általános és a középiskolák vezetőségének, köszönöm a szülőknek és köszönöm a diákoknak, akik fáradságos munkájuk által egy olyan könyvet adnak a városnak, amire méltán lehet büszke lenni.
Köszönetet mondok a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató és Nonprofit kft.-nek, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának és annak minden alkalmazottjának, Kósa Lajos Polgármester Úrnak,  Szekeres Antal  Jegyző Úrnak, Debrecen Megyei Jogú Város Diákönkormányzatának, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának, a Benedek Elek könyvtárnak, a Vojtona Bábszínháznak, a Csokonai Vitéz Mihály Szellemi Műhelyért Élet Fa Alapítványnak, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat munkatársainak. És még köszönet sok sok olyan Debreceni magánszemélynek akiknek a nevéből egy könyvet lehetne összeállítani.
És engedtessék meg nekem, hogy Ady Endre szavaival köszönjem önöknek, és kívánjak sok erőt egészséges a fáradságos és művészetpártoló életükhöz:
„Óh, Debrecen, ki büszkén hordod
A művész-pártoló nevet,
Engedd, hogy néhány, rövid sorban
Elzengjem én is érdemed!
Művész ugyan aligha volnék,
De jámbor költő csak vagyok,
Ennélfogva megrónál érte,
Ha érdemedről hallgatok!...”

Ezeknek a mondatoknak a fényében és a fentebb látható videóval szeretnék kedveskedni Önöknek. És kívánom, hogy a közeljövőben is legyen szerencsénk egymáshoz, hogy ehhez hasonló sikertörténetek részesei lehessünk.  
(Tisztelettel: Bencze Attila, Fotó: wikipedia)
Olvass tovább…

Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez

Olvass tovább…

1773. és 1981. november 17-e

...avagy Csokonai és Én
Éppen ma töltöm be 29. életévemet. És éppen ma van Csokonai Vitéz Mihály születésének 237. évfordulója. Érdekes ez az egybeesés. És érdekes a sors iróniája, hogy legelső verseskötet, amit kezembe vettem, azt Csokonai írta. És ettől a perctől életem malomkereke Reményeket és Lillákat görgetett utamba. És addig görgette az életem vonalát meghatározó akadályokat, amíg Bágyból, Székelyudvarhely után, Debrecenbe nem kerültem. Debrecenbe, ahol 1773. november 17-én megszületett a Lilla versek szerzője.
Amikor 2008. november 17-én 26. születésnapomat először ünnepeltem a Kálvinista Rómába, egy kellemes hangulatú kis helyet választottam ki magamnak. Egy helyet, amelyben éreztem az emberség szellemét, a költészet szellemét és a világ lüktetését. Egy helyet a Református Kollégium magasba nyúló épületével szemben. Egy helyet, ahol Csokonai Vitéz Mihály az 1773. november 17-i születése után emberré, költővé és legendává emelkedett. Ahol a Lilla versek, az Ódák, a vitézi, és az élet nagy kérdéseit boncolgató versek születtek. Sok-sok eget és földet rengető költemény a magyar irodalom legnagyobb lírikus költőjétől. És ez az a hely, ahol 1805-ben visszaadta lelkét az örökkévalóságnak.
Ebben a házban ma egy Alapítvány működik, aminek fő feladata, hogy ápolja és fenntartsa azt a szellemi értéket, amit Csokonai adott a magyarságnak. A kincset, ami díszként csillog a világ köpenyén. Ma 17 órától a Csokonai Vitéz Mihály Szellemi Műhelyért Életfa Alapítvány megemlékezést tart a Darabos utcai Csokonai Háznál, ahol egy a Csokonai életútjával kapcsolatos képek beszélnek majd a múltról. Az emberről. Az irodalomról. Az értékről. A kiállítók között nem kisebb neveket sorolok fel, mint Tamus István, László Ákos, Szilágyi Imre, Nagy Sándor Zoltán, Fátyol Zoltán és Burai Zoltán. A kiállítás megnyitását követően megkoszorúzzuk a Csokonai emléktáblát.
És ha hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, akkor a Magyar Múzsa sorozatban megjelent írásom is közelebb visz Csokonaihoz, és küldetést ad számomra. A Diétai Magyar Múzsa sorozat ugyanis Csokonai nevéhez köthető. A jelenkori Magyar Múzsának főszerkesztői átvételének gondolata pedig már évekkel ezelőtt felvetődött. Amire alkalom is nyílik, mihelyt anyagilag is helyre tudom hozni dolgaimat.
Olvass tovább…

Így néz ki az én kis falum - Bágy















Olvass tovább…

Holdviola " Látod édesanyám " HD live

Olvass tovább…

Bencze Attila: Ha elfeledték

Ha ártatlanságod elfeledték
neveddel többé hiába kérkedsz,
mögötted marad akár az emlék
az új reményű élethez képest.

Meg nem írt leveleid sorain
átszaladnak majd a borzongások
és a füled is viszket hangjain
annak, amit rólad mondnak mások.

Ha ártatlanságod elfeledték
úgy gondolod, hogy a beceneved
személyi-csendedért hű keresztség:
de pusztán üres, délibáb keret.
Olvass tovább…

Irodalmi Páholy kampányvideó

Olvass tovább…

Bencze Attila: I like you

I like from you in forever,
i like no from ever, never.
I like is you very,
very stay of way.
I am burry.
Figyelem: nem műfordítás. 
A szerző első angolul írt verse. 
Olvass tovább…

Előszó a sorozathoz

Tisztelt olvasók. Tisztelt írók, költők. Amatőrök és haladók. Profik és azok, akik csak kedvtelésből, önmaguknak írnak.
Amikor megszületett a sorozat gondolata, egy nemes célt tűztünk ki magunk elé. Közel négy éve egy 16 fős csapat dolgozik azon, hogy ez az antológiasorozat sikeres legyen. Böngészve az internetes portálokat szereztünk tudomás minden emberről, aki él és mozog. Mindenkiről, aki alkot és aki nemes dolgokat művel. Mert, mi lehet nemesebb ebben a rohanó világba, mint tollat vagy billentyűzetet ragadva, megpróbálni életet lehelni egy haldokló művészeti ágba. Megpróbálni a perifériára szorult irodalmat visszahozni a rohanó világba. Ha csak egy pillanatra is.
Az antológiasorozat kiadásában nem arra törekszünk, hogy kizárólag a szakmaiságnak, a költői babérokra törőknek engedjünk teret, hanem arra, hogy az esetlegesen író személy egy maradandó emléket vehessen kézbe vagy akár ajándékozhasson szeretteinek. Egy olyan emléket, ami róla szól. Egy olyan emléket amibe benne van szíve lelke. Egy olyan emléket, amit 10 vagy akár 20 év múltán leemelhet a polcról és büszkén mutathat meg a gyerekeinek, unokáinak. Egy olyan emléket, aminek láttán a boldogságtól kiesik szeretteink szeméből a könny. Egy emléket, ami halhatatlan és minket túlélve szikraként lángol majd a jövő nemzedékének.
Tisztelettel:
Bencze Attila
Olvass tovább…

Napoleon Boulevard - Uram,segíts

Olvass tovább…

Toll(Ász)Kodó Antológia (1. szám)

Megszületett antológiasorozatunk első kötetének borítója, ami előreláthatóan november végén jut el a szerzőkhöz. Ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel, az idén a sorozatban betervezett három könyv szerkesztése bár nagy feladatnak bizonyul, de kivitelezésre kerül. Köszönjük a szerzők részéről kapott óriási támogatást, amire a továbbiakban is számítunk. Felemelő érzés, amikor napról napra érkeznek az újabb szerző ajánlások és az írások.
Talán elmondhatjuk, hogy a bőség zavarában szenvedünk, de minden írónak, költőnek teret és lehetőséget biztosítunk az antológiasorozatunkban való szereplésre. Minél előbb jelentkezik valaki, annál hamarabb kerül majd sorra. A pályázati anyagok a beérkezés függvényében kerülnek szerkesztésre. Így aki a héten beküldi a pályázati anyagot, már november folyamán átveheti a könyvét.
A pályázati kiírásunkban a prózásokkal kapcsolatosan egy kis helyreigazítást szeretnék eszközölni. Mivel fél oldalas volt a feltétel - és ahogy azt a szerkesztés is bebizonyította - a fél oldalas anyag nem bizonyult elégségesnek, hogy azzal a szerzőknek szánt két oldalt betöltsük. A PRÓZÁSOKTÓL ezúttal egy teljes oldalas anyagot kérünk majd.
Na és a végén itt van a beígért borító is. Ha rákattintotok a képre teljes nagyságba gyönyörködhettek majd a látványban:
Olvass tovább…

Sinkovits Imre – Kormorán: Piéta

Olvass tovább…

„Culture Activity” díj

A „Culture Activity” díjat az éves közgyűlésének határozata alapján, 2006-ban alapította a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy.
A „Culture Activity” díjat az a szerző kaphatja meg, aki tagja a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholynak és aki munkájával, kiemelkedő tevékenységével segíti a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy munkáját.
A „Culture Activity” díj nem kifejezetten a szakmai teljesítményre alapoz, hanem sokkal inkább az Irodalmi Páholy célkitűzéseit elősegítő személy kaphatja meg.
A 2011-es „Culture Activity” díjat, azon személynek fogjuk odaítélni, akinek ajánlására a legtöbb szerző jelentkezik antológiasorozatunkban való szereplésre.  Aminek pályázati kiírását itt elolvashatja. Amennyiben ön szeretne szerzőt ajánlani. A LEVÉL NEKÜNK linkről küldjön egy levelet és mi felvesszük önnel a kapcsolatot.
Levélben elküldjük az ajánlópapírt és a belépési nyilatkozatot.
Magánszemélyi program:
A magánszemélyi program keretében az ajánlás abból áll, hogy Ön felveszi a kapcsolatot olyan személyekkel, akik verset vagy prózát írnak és ajánlja a pályázati kiírásunkat.
Minden Ön által javasolt személy után, akivel sikerül felvennünk a kapcsolatot 2 pontot kap.
Szervezeti program:
Amennyiben Ön egy irodalmi, kulturális szervezettel veszi fel a kapcsolatot és ajánlja neki pályázati kiírásunkat 5 pontban részesül, abban az esetben ha a szervezet vezetői telefonon vagy elektronikus levélben megkeresnek minket.
Média program:
A médiaprogram keretében Ön 10 pontot szerezhet abban az esetben, ha egy országos vagy helyi médiában az sikerül leközöltetnie a pályázati kiírást. Itt gondolunk a televíziós csatornákra, rádiókra, nyomtatott sajtóra és internetes portálokra. 

Információ: 
003/630-406-8169
Olvass tovább…

Egy vérből valók vagyunk

Olvass tovább…

Antológiasorozat pályázati kiírás

Tisztelt írók és költők.
Az antológiasorozat, amit most a napokban életre hívunk egy olyan kulturális értéket teremt majd, úgy a jelen, mint a következő generáció számára is, amiből vétek lenne kimaradni.
A pályázati feltételek egyszerűek. A klasszikus értelem vett pályázati kiírás helyett helyett inkább az egyszerű és tiszta beszédre törekednék.
A pályázás egyszerű. Nem kell mást tennie, csak elküldi nekünk 3 versét vagy egy fél oldalas prózáját, egy arckép fotót, és egy három mondatos ismertetőt önmagáról. Az ismertetőnek csak azt kell tartalmaznia, hogy hol született, mikor - valamint, hogy hol jár(t) iskolában. Mi a foglalkozása, illetve, hogy részesült-e valamilyen irodalmi kitüntetésben.
A pályázati nyilatkozatot innen letöltheti. LETÖLTÉS! Ezt külön is csatolhatja az írások mellé. De akár egy, a verseket tartalmazó dokumentumba átmásolva is elfogadjuk.
A pályázati díjba 3.000 forintot kell kifizetnie, előre. A másik 3.000 forintos részletet akkor, amikor kézbe veszi a 10 darab, 16.000 forint forint értékű könyvet.
A könyvek mellé most AJÁNDÉKBA megkapja a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy Irodalmi folyóiratának első számát.
A megjelenés időpontja a beérkező pályázatok számától függ. Amint készen vagy egy kötetre való anyag, a sorozat első számát azonnal kiküldjük a szerzőknek. A pályázat beérkezésekor, a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy vezetősége azonnali felelősségnyilatkozatot küld Önöknek.
A pályázat  fődíja 500.000 forint, amit 2011 novemberében adunk át az arra érdemes alkotónak. Addig is a pályázók számíthatnak a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy által alapított díjak átvételére. A díjakkal kapcsolatosan bővebb  információt kapnak a közeljövőben itt a blogon.

Az alkotásokat az irodalmi.paholy@gmail.com e-mail címre kell küldeni.

A pályázati díj előlegét (3000 forint) a következő bankszámlára várjuk:
Bencze Attila, CIB Bank
10700141-65990988-51100005

A pályázatban résztvevők indulhatnak a 2011-ben kiosztásra kerülő „Culture Activity” díjért. Ezt a díjat az a személy kapja, aki a legtöbbet tesz a pályázat sikerességéért. Minél több embernek hívja fel figyelmét a pályázatra, valamint minél több internetes portálon népszerűsíti azt. A „Culture Activity” díjjal kapcsolatos információk a napokban kerülnek fel a blogra.
A pályázatunk eddigi kommunikációs támogatói az Iwiw-et működtető Origó, a Google Magyarország, a Vodafone Magyarország zrt. valamint a Magyar Posta.
A pályázattal kapcsolatos bővebb információ a 0036/30-406-81-69-es telefonszámon  kérhető, valamint az irodalmi.paholy@gmail.com e-mail címen.

Tisztelettel:
Bencze Attila
a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy elnöke
Olvass tovább…

Kaláka - Kányádi: Valaki jár a fák hegyén

Olvass tovább…

Kányádim a "Nagy Öreg" Debrecenben

A 39. Debreceni Irodalmi Napok Időszakát színesíti a Református Kollégium Nagykönyvtárának, azon programja, aminek vendége Kányádi Sándor székelyföldi költő és a Kaláka Együttes lesz.
„... csak az anyanyelv érdekel, ez a haza. Fel kell hurcolkodnunk a világhálóra, és rámentenünk minden szellemi értékünket. Ez ma olyan horderejű feladat a megmaradásunk érdekében, mint 1000 éve a kereszténység felvétele volt. Így megvalósulhat a Haza, a magasban, amiről Illyés Gyula álmodott. Magyarország ugyanis akkora, amekkorára a magyarul beszélők nyújtják” - vallja a 80 esztendős magyar költő.
A Kányádi Sándor által celebrált rendezvényre 2010. november 10-én, Szerdán, 19 órai kezdettel kerül sor, a Debreceni Református Kollégium Dísztermébe.
Teljes átszellemülésben átélhetjük, áthallhatjuk Sanyi bácsi Ars Poétikáját. Nyelvészeti elemekkel és tiszta erdélyi nyelvezettel meghallhatjuk, hogy milyen érzés az, amikor valaki jár a fák hegyén, és átlépve a határt vizuálisan érkezhetünk a Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között található Nagygalambfalvi dombokra, amelyeken csipkebokrok derengnek az alkonyatban.
Mint mesteremet és mint tanítómat, akinek poétikus köntösén nevelkedett irodalmi énem, nagy szeretettel ajánlom, minden kedves ismerősömnek. És az ajánlás mögött, ott honol a szívfájdalom, ami Sütő Andrást siratja. És feltevődik a kérdés. Meddig élhetünk, meddig alkothatunk, és meddig lehet költészetünk, irodalmunk a társadalom és önmagunk ópiuma.
Féltéssel és szeretettel lelkemben borulok le a „nagy öreg” előtt, és hagyom, hogy a líra hasonlatában vállamra hajtsa őszült fejét. És tüskékkel vértezett palástom fölé emelem, hogy védelmet nyújtsak neki a világ zűrzavarában.
Olvass tovább…

Kelemenék az Apacukában

Budapesten a VIII. kerületi Hornyánszky utca 5 szám alatt található Apacukában ismét megrendezésre kerülnek a Kelemeni Esték programsorozat. A 2010. november 10-én, szerdán este 19 órai kezdettel sorra kerülő rendezvényen, szabad felolvasásra adnak lehetőséget.
A Novák Valentin vezette literális esten bárki szót kap, aki visz magával némi olvasnivalót.
A szervező Kelemen Kör megalakulásának prózai, avagy lírai oka – egymás irodalmi tevékenységének elismerése, és magas színvonalú írások megalkotása volt és ezt a célkitűzést követi a mai napig.
A Kelemen Kör nevű baráti, szakmai társaság 2007 szeptemberétől vált egyesületté. Hivatalos nevük Kelemen Kör Független Művészeti Egyesület. Célkitűzéseikben szerepel a művészeti ágak (irodalom, zene, festészet etc.) közötti szükséges átjárhatóság megteremtése és fenntartása.
Olvass tovább…

Építsünk hidat (Írás inspiráló)


A dalban közrejátszik a Bolíviában meggyilkolt Magyarosi Árpád.
Olvass tovább…

Gyógyító Esték és Interjúk

November 4-én, 18 óra 30 perces kezdettel, a Korok, Kultúrák és Művészetek lovagjai ismét színre lépnek a Kölcsei Ferenc Református Tanítóképző főiskolán, hogy tanúi és értői legyenek a Nagyszentmiklósi kincsek varászlatos világának. A Pap Gábor művészettörténész ceremóniamesteri fokozatában mutatja be a 19-es kancsó és a 7-es szilke misztikus világát „Elragadtatás, vagy elrovarosodás” címen. A Fényvilág Alapítvány által szervezett Gyógyító Esték sorozat negyedik előadás nem csupán élvezetesnek, hanem sikeresnek is ígérkezik. Internetes portálomnak az előadás apropóján Pap Gábor ad interjút, amelyben beszámol munkásságáról, a magyar kulturális értékeink fontosságáról és a művészetoktatás kibicsaklásairól.
A kéthetente megrendezésre kerülő előadássorozat november 18-ai vendége Szántai Lajos művelődéskutató lesz, akivel majd a művelődési intézmények hiányosságairól, a múlt kulturális értékeinek továbbviteléről és a következő generáció meg nem teremtett művészeti mikéntjeiről beszélgetek. Kövesse oldalamat és olvassa el, hogy a kulturális és művelődési vonalakról miként vélekednek szellemi vezetőink.
Olvass tovább…

Kaszás Attila és Rúzsa Magdi

Olvass tovább…

Néző Pont Szempontok

Örökségünk poétikus romjairól indít, Vitéz Ferenc író, költő, művészetkritikus a Néző-Pont névre hallgató kiadványának 35. kötet, 25. megjelenésében. Az V évfolyamot megélt alkotói életműként is tekinthető kiadvány tüzetesen tárgyalja a „szakralitás”, a „művészet” és a „kommunikáció” szimbólumalkotását a naiv festészetben. Ugyanakkor szem-pontoz a kálvinizmus és a művészet kapcsolatának értékelése tekintetében és mérlegeli református szimbólumok „kadenciális” értékeit. Majd egy következő fejezetekben adalékokat kapunk a „Halálra táncoltatott lány” balladájából és ízelítőt kapunk a „Kendlimajor-ban” létrehozott nemzetközi művésztelepen működő akadémia lokális és egyetemes értékeivel. Eston Tan olajfestményeinek számbavétele kapcsán megismerhetjük az „én vagyok” és az „enyém” metaforikus birtokviszonyát amelyet a festő képeibe teremt bele.
Egy világutazáson is részt vehetünk, ahol a japán és kínai enteriőr a magyarral ölelkezve, énekelve a telihold alatt Hajdú-Bihar és Toyama között, összehajtott levegővel vonul át a három nemzet univerzumán. A Balmaz-Art és a művészeti kommunikáció szintjei, párbeszédek szólamhasonlatosságaival simogatja belső és külső szemeinket egyaránt. Majd a kiadványon átnyargalnak Holló László allegorikus lovai. És itt találkozunk elsőként a Hét község, hét madarának szoboravatásáról készült replikával is. Szúdy Nándor 20. századi jelentései után Boldogasszonyunk kultikus világából száll ránk az angyali üdvözlet. Kalotaszegi templomok képei a Református Nagytemplomban címmel egy virtuális kiállításnak lehetünk szemtanúi.
A hagyományokhoz híven szemlézi az irodalmi folyóiratokat és megjelent könyveket. Így kerülnek górcső alá a „fordulópont”, a „Hévíz”, a „Tempevölgy”, a „Szín”, az „Iskolakultúra”, a „Kisgrafika”, és a „Debreceni Disputa” névre folyóiratokkal. De bemutatásra kerülnek a Konyár múltját bemutató „Emlékképeink”, „Rónai-Balázs Zoltán Tücsöksirató”-ja, „Vecsey Kiss Mária Kezében a kereszt, oldalán ősi kard”-ja, „Ötvös László – Lélek és galamb”-ja, „Bencze Attila – A lélek-inga-járata”, „Az én hazám”, „Kelemen Erzsébet – Hét színkép”-e valamint a B. Orosz István grafikáit tartalmazó „A Kálvinista Róma – Debrecen” című könyvek.
Az Ex Librisek kapcsán megismerhetjük a 100 éve született Németh Nándor amerikai magyar emigrációs grafikus-krónikását. „A gyász, mint létmetafora a zenében” címmel közölt művészetkritikát, pályázati ismertetők és képekre szabott versek veszik üldözőbe. A Kodolányi Lászlóra, Feledy Gyulára, és Kohán György emlékét felelevenítő írások után érdekes programokról olvashat, valamint érdemes rendezvényekből válogathat az olvasó.
A hozzám hasonló kultúra őrülteknek kellemes szürkeállomány-termelést kívánok.
Olvass tovább…

Olvass tovább…

Szeretni és szeretve lenni

Olvass tovább…

Jövőre jubilál a fesztivál

2010. július első hétvégéjén negyedik alkalommal került sor az „Erdélyország az én hazám…” elnevezésű, a hagyományoknak megfelelően három naposra tervezett fesztivál megrendezésére a Dunakanyarban, Verőcén, a Csattogó-völgyben. Köszönetemet fejezem ki a szervezőknek, vendégeknek, látogatóknak és a programokban résztvevőknek egyaránt, hisz méltóképpen sikerült célunkat elérni. Rendezvényünk mindenkori célja az Erdélyből elszármazottaknak és Erdély sorsát szívén viselők nagy találkozója, ahol kulturális műsorok mellett Erdéllyel kapcsolatos programokkal közösségépítő szándékkal családias hangulatot próbálunk varázsolni, aktuális, friss témákkal gazdagítva a látogatókat, nem feledve gyökereinket, átmentett örökségünket.
2011. július 8-10-én lenne a jubileuma annak, hogy immár ötödik alkalommal hangzana el a világtalálkozó himnusza, és lenne felvonva a rendezvény lobogója Verőcén. Szeretném, mint az alapítója és eddigi főszervezője a rendezvénynek, hogy 2011. évben a világon fellelhető valamennyi erdélyi kör és egyesület, azok tagsága, s nem utolsó sorban valamennyien egyénenként járuljunk hozzá mind szervezés és kivitelezés tekintetében a verőcei világtalálkozó lebonyolításához, hisz igazából ez a találkozó Rólatok, Rólunk szól. Kalákában megszervezve, lebonyolítva mód lenne az anyaországban lévő valamennyi erdélyi, illetve székely kör képviseletére, nem hagyva ki a világ más pontjain szerveződött egyesületeket, köröket, egyéneket sem.
Olvass tovább…

Erdélyország az én hazám

Olvass tovább…