A következő videóval kivánok minden kedves ismerősömnek Kellemes, Szeretetben gazdag, Tiszta lélekből jövő ajándékok sokaságával mennyeivé emelt Karácsonyi Ünnepeket.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

És Géza csak beszélt, valami rózsáról...

Mosolygós, kedves, öreges...

Nem a FIDESZ háttérhatalmát alapítjuk...

Meghajoltam, mert sokan néztek

S beszéltem arról, amiről kellett s illett.

S a végén velük is váltottam néhány szót

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Between trees sucking a dewdrop,
vegetating, waving, musing,
I see it slowly already you come towards me
and you are left for millennia here.

Your hair drizzles there then on his colour,
all of a world's wedges, beautiful.
And than teenager, who his bed rushes,
until all of them want desiring pleasure.

Solitary confinement relieving existence,
burning under a velvet duvet,
our billion castle
- you will be the inner peace.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

A Karácsonyt megelőző időszak az ellazulás és a nyugalomra való ráhangolódás időszaka. Ez az időszak, amikor a mindennapok robotjába belefáradva, rádöbbenünk arra, hogy ebben a pénzhajsza-forgatagban valójában a legfontosabb dologról feledkeztünk meg. A legfontosabb dologról, amit méltán emelhetünk minden anyagi és földi érték fölé. Ez az érték pedig a szeretet. Az a szeretet, ami összeköt családokat és barátokat. Az a szeretett, aminek köszönhetően képesek vagyunk saját embertársunkra úgy tekinteni, mintha minden ember testvérünk lenne ezen a szikes talajon, amit földnek nevezünk. ÉS amelyen embernek kell maradnunk mindannyiunknak, hogy az Úr színe előtt egy szebb, nyugodtabb és szabadabb világban találjuk meg azt a belső békénket, amit ezen a földön bármeddig is küzdünk sosem fogunk karon ragadni.
Arról a szeretetről beszélek, ami képes felemelni a lelket, olyan szellemi magaslatokba, amiről néha csak úgy beszélünk, mintha az valami megtanulható dolog lenne. De a szeretet nem megtanulni, hanem átérezni kell. Arról a szeretetről beszélek, aminek legfontosabb lételeme az egymás iránti kölcsönös tisztelet és a megbocsájtás. De a szeretetről nem könyvt szeretnék írni nektek, hanem sokkal inkább a láthatatlan légbe úgy áromaltatni felétek lelkemnek szikráit, hogy az valami fenséges melegséggel töltse a lelketeket és a szívetek.
Ne azzal törődjetek, hogy milyen értéket vesztek ajándékba. Mert ez a földi lét csupán egy mulandó semmiség, aminek elképzelt határtalansága ott fejeződik be, ahol magunkra hagynak értéktárgyaink. Ahol elfelejtkezik rólunk a pénz és a csillogó-villogó gyémántok ridegsége is bucsút int nekünk. Ajándékozzatok bár szerényen, de szívből, mert a legszentebb ajándék, amit adni tudtok szeretteiteknek, az a szívetekben rejlő szeretet, amit most egyre inkább éreztek. Érzitek a torkotok szorúlásában, érzitek a lelketek nyugalmában, érzitek ebben a fenséges együvé tartozásban. Érzitek ott, ahol nincsenek gazdasági, országos és politikai határok. Ebben a szeretetben mindnyájan egyek vagyunk. Ezt a szeretet nem szabad elszalajsztanunk.
A fenti gondolatok sokaságával kivánok, mindnyájatoknak egy kellemes Mikulásnapot.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Előhang – mely lehetne „Utóhang” is… - mégsem véletlen tán, hogy itt elöl áll…

…hát nem furcsa?! …hogy álarcosbáljainkon mi, embergyerekek – Kovács Pistikék, Szabó Palikák, Évikék és Marikák, Tóthok és Horváthok, Weissek és Róthok, Antalok és Samuk – a lehető legtermésze-tesebb módon öltözünk be és változunk át olyan „édes” mesefigurákká, mint Hófehérke, a Hét Tör-pe, Jancsi és Juliska, a Vasorrú Bába vagy Piroska, Hamupipőke?!…
…netán szörnyekké, mint a Farkas, a Hétfejű Sárkány – vagy épp a szörnyeket legyőző hősökké: mint a Vadász, Fehérlófia, János Vitéz, a Legkisebb Fiú, az Élet Féltett Gyermeke… és a többiek!… a többiek is, mind, mind…
…vagy „csak” az emberi történelem olyan ex-trém, jelzőkkel alig illethető alakjaivá, mint Dracu-la gróf, Napóleon, Hitler, Sztálin, Mussolini…
Hát, Istenem: „Ők” akarunk lenni egy kis idő-re, „Őkké” szeretnénk változni, „Őkként” is időzni itt egy kicsit, megnézni az Ő szemükkel is ezt a szép világot…
Ha nem is természetes, de cseppet sem furcsa vagy szokatlan dolog ez, de az már igen-igen elgondolkodtató, hogy vajon miért nem tudjuk: minek öltözik be és mivé változik át a mesefigurák és szörnyek álarcosbáljain Mussolini, Sztálin, Hitler?! Milyen álarcot ölt fel Napóleon, Dracula gróf, Hófehérke, a Hét Törpe? Jancsi és Juliska, a Vas-orrú Bába és Piroska, Hamupipőke? Mivé változik át a Farkas, a Hétfejű Sárkány? Fehérlófia, János Vitéz, a Legkisebb Fiú, az Élet Féltett Gyermeke?! … és a többiek mind?... mind.
A válasz egyszerű: hát persze, hogy ember-gyerekeknek öltöznek és maszkírozzák magukat!
Hát persze, hogy!, NANÁ-HOGY: Kovács Pis-tikének, Szabó Palikának, Évikének és Marikának, Tóthnak és Horváthnak, Weissnek és Róthnak, An-talnak és Samunak öltöznek, hát persze! – Leghőbb vágyuk ugyanis, hogy belénk bújhassanak, hogy „mi”-vé változhassanak, s hogy egy kicsit a mi sze-münkkel is láthassák végre ezt a szép világot…
Hát nem furcsa, hogy ebbe még csak bele sem gondolunk?! De hogy ezen még csak el sem pró-bálunk tűnődni, meditálni! Nem furcsa?
De bizony, hogy furcsa! Furcsa bizony!
S e fura közönyünkhöz (vagy bűnös figyelmet-lenségünkhöz?) képest pláne szokatlanul fog hang-zani, amire rájöttem még a dologgal kapcsolatban: nehéz úgy élni, hogy az ember gyermeke mindezt átlátta… már… egyszer… legalább … De pláne, ha átlátja nap mint nap – úgy bizony még nehezebb.
No, igen, de még ennél kínosabb és szörnyű-ségesebb dolgot is el tudok képzelni: azt, ha nem látja át s így ostoba és szimpla - illetve éppen ezért dupla - szerepek foglya marad, azokba beleragad és benne-ragad, azokba élve-belehal…
Csak mert belefeledkezik a szerepébe!
(Holott pedig mindig kilóg a lóláb.)
Ezt fogom – vagyis, hogy legyünk már szeré-nyebbek: ezt próbálom most – bizonyítani.

Olvass tovább…

Ha tisztán akarsz látni kattints a képre....

Olvass tovább…