Olvass tovább…

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Tisztelt szerzők és látogatók. A Véna Antológia 2009/1-es kiadványra beérkezett anyagok majdnem megfelelnek egy kis házi könyvtár adatbázisának. Összesen 6500 gépelt oldalról beszélünk, aminek az átolvasása a lektorálása és a legjobb írások, részek kiválasztása, most felvesz két-három hetet. Addig még időszakosan anyagokat töltünk fel az oldalra is, de leginkább a lektorálással, a válogatással és szerkesztéssel foglalatoskodunk. A megközelítőleg 500 oldalas antológia eddig a Magyarországon legnagyobb példányszámban és terjedelemben kiadott könyv lesz, éppen ezért nehézséget jelent az anyagi tőke megteremtése is, de reményeink szerint sikeres lesz annak kivitelezése. A szerzőket a megjelenés előtti időszakban majd értesítjük az antológia nyomásáról és megjelenéséről.

Tisztelettel:
Bencze Attila
A Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy elnöke

Olvass tovább…

Egy fiatalasszony a várandósság kilencedik hónapjában már nagyon nyűgös volt. Úgy érezte, a férje sem elég együtt érző. Egyszer dühében azt találta neki mondani:
- Remélem a következő életedben megtudod majd, milyen terhesnek lenni!
Mire a férj azt felelte:
- Remélem, te meg majd megtudod, milyen egy terhes nő házastársának lenni!

Olvass tovább…

Az orvos nyugtatja a betegét:
- Ne aggódjon, kérem. Azok a baktériumok azért nem olyan veszélyesek, mint gondolja. Rendszeres testmozgással, levegőzéssel el lehet pusztítani őket.
- Igen, csak nem tudom, hogy szoktassam rá őket a testmozgásra és levegőzésre.

Olvass tovább…

Két nyugdíjas férfi üldögél a parkban a padon. Arra jön egy csinos fiatal lány. Felsóhajt az egyik öreg:
- Jaj, ha még egyszer húszéves lehetnék...!
- Elment az eszed? - néz rá a másik - Fél órányi élvezetért végigdolgoznál megint 40 évet?

Olvass tovább…

Olyan kövér vagy, hogy kátyúzni lehetne veled!

Olvass tovább…

A részeg ember egy üveg bor mellett így morfondírozik magában:
- Igyak? Ne igyak? A gyomrom azt mondja, hogy igyak, az eszem meg azt, hogy ne. Az eszem az okosabb, s mivel az okosabb enged, iszom!

Olvass tovább…

Csinos fiatal lány jelentkezik a menedzsernél:
- Kérem, szeretném, ha felvenne titkárnőnek.
A menedzser szemügyre veszi a lányt, aztán kinyitja a szekrényt, kivesz egy bikinit, és azt mondja:
- Rendben van... Töltse ki ezt a kérdőívet, aztán majd meglátjuk.

Olvass tovább…

- Miben hasonlít a politika és a gördeszka?
- ???
- Mindkettővel részben oda jutsz, ahová akarsz, részben pedig oda, ahová az visz.

Olvass tovább…

- Jean!
- Tessék, uram?
- Mondjon nekem egy hosszú szót!
- Gumi.

Olvass tovább…

Egy egyetemista fiú mesél a londoni utazásáról a haverjainak.
- Amikor felszálltunk a repülőre, kiszúrtam magamnak egy gyönyörű szőke hajú lányt. A repülőn már szemeztünk egymással. Aztán másnap a városnéző buszon pont egymás mellé ültünk. Már éppen lett volna a dolog, mikor...
- Na, mi volt? Meséld csak tovább! - kérlelték a haverok.
- ...egészen kiábrándultam belőle.
- Hogy-hogy?
- Az idegenvezető mutatta a Big Bent, erre a csaj csalódottan felkiáltott: "De hát én a Big Ben miatt jöttem Londonba, és kiderül, hogy az csak egy harang!"

Olvass tovább…

Az első nap arra volt jó,

hogy mindent elfelejtsek;

a második arra, hogy

mindenre emlékezzek.

S a harmadik nap esni kezdett a hó

és megszületett a sejtelem,

hogy mostmár mindig esni fog,

homlokodtól a szádig,

szádtól az ágyékodig,

végig a tested hosszán,

végig az életemen.

Havazni fog a mennyezet,

a telefonkagyló, ha fölemelem,

az elmosódó gyerekkori ég,

ha hátranézek.

Megrekedt fák és

megrekedt kazlak közt is

csak a hó kísértete kószál,

az elsötétített földeken megül,

a háborús menekülőket megkoronázza.

És tudtam már,

hogy nem leszek egyedül,

elkísér ez a hóesés,

ahova megyek,

leül mellém a vonatba,

átkel velem a tengeren,

füstölgő autógumik

s levegőtlen városok

éjszakájában.

Megszólít anyanyelvemen

s országot hódít nekem,

mert országot hódítani te akartál.

S ha már hazám se lesz,

mert nem lesz erőm vallani róla,

bezárkózom ebbe a havazásba,

mint aki fehér inget vesz föl,

fehér inget az utolsó napon.

Olvass tovább…

Lidérces szenvedéllyel vonult

fölöttem át a nyár-éjféli zápor.

Elégiákkal megrakott vonatok

csattognak úgy, ahogy

a tonnás mennydörgések gördültek tova.

Kiálltam a fülledt teraszra bőrig ázni

s olyan volt ez a félnomád-félvad álom,

mint a szerelem veled.

Testem egész hosszában éreztem

a testedet az égből lezuhogni.

Egy-egy hátraforduló villám

tán alvajárónak látott.

Olvass tovább…

Ebben az átlátszó esőben

nagyon magányos lett az erdő.

Madarak torkában a lángot

elfújta kedvetlen, hanyag szél.

Állnak a lombok, mint lovak

a szomorúság jászolánál;

baljós tükröket rejt a hegyhát

s bennük ég és föld öklelését.

Ha nem élnél, most elaludnék

s nem gondolnék semmi örömre

sem a víz citera-szavára

sem ágyékod villámaira.

De felkönyökölök nyavalyámból

az elmúlásból felkönyökölök

s Téged látlak, egyetlen élőt

kiben a nyár még folytatódik.

A nyár, mit az eső kioltott

akárcsak egy boglyatüzet;

a nyár, mely olyan zaklató, mint

a szerelem, vagy mint a rózsák.

Az évszakokat folytatod Te

azzal, hogy élsz, hogy örülsz nékem:

ha fölnézel, ragyog a Nap

s ki is nyílik, mint egy kapu.

Ezen át lépsz be újra hozzám

a vendégem és varázslóm vagy.

Eláll az eső szívverése

s a fű zöld parazsa fölizzik.

Olvass tovább…

Nem látok mást

csak a testedet látom

birodalomnyi hajadat

szélben és betegágyon;

nem ismerek mást, csak

amit te szerethetsz

amit a gyors napokból

magadhoz közelengedsz.

Üvegcserép a dombon

a sár fölé téged vetít

lekicsinyített égben jársz

sétáltatod a szemeid

madár- és felhő-forgalomban.

Sutább vagy, mint a Nagykörúton.

Rossz églakó lennél

s ezt én már régen tudom.

Bokádhoz vadfű illik

vadmályva, mátrai gyom

kőfolyás, vízfolyás

parázna bazsalikom

földön fetrengő harangszó

nem amely szélbe temet.

Ágyadba tudsz te csalni katicabogarat

s csipkézett tölgylevelet.

Nincs nálad nekemvalóbb

nőneműbb test, nőneműbb mosoly

nomád maradtál, mint a szél

s nászéjszakázó kökénybokor;

ha meztéláb holnap fűre lépsz

bársonyos leszek belül

s mit bánom én, hogy a világ

szálkásodik vagy ércesül.

Háború készül újra

mozdulnak már a jövendő romok.

Sötét szemüveget visel az ég is

mint a puccsista tábornokok

de ha golyókkal kell is együtthálnunk

ott leszel velem

ott virraszt majd a kezem

lüktető nyakereden.

Olvass tovább…

Neked írom ezt a suhanó verset

siess, ha tudsz

ne várd meg a holnapi estét.

Hetedik napja bámulom már

a döglött homokdombokat

ebből a kopár szállodából

s az unatkozó kis erdőt.

Óriás varjú eszi benne a havat.

Topog, cikákol, aztán elröpül

ferdén észak felé.

Mintha fekete húscsomó szakadna ki belőlem

szárnyra kapva.

Nem akarok már az órára nézni egyedül

a kenyérre, a késre

a test hirtelen támadt sötét krátereire.

Valami elfojthatatlan földi suhogás készül

a számmal újra megszólalni.

S nem akarok már többé egyedül reménykedni magamban.

Siess, ha tudsz, hideg szél fúj itt az ország szélén,

fázik a kezem nélküled, mint az őrt álló katonáké.

Olvass tovább…

Alvó kutyák feje a nehéz porban

s itt-ott szétszórva kövek

kidöntött fák és bazilika-árnyak:

Esztergom augusztus-éji töredékei.

Hazaérni én már csak itt érek haza.

Egy harang ballag velem

a dombok közé némán

mintha Isten bolondja volna.

Ling-leng a diófák közt

én meg mosolygok.

Minden porszem a házam népe

itt, s minden fűszál.

A kígyó is csak annyira fél tőlem

amennyire a teremtmények

félnek egymástól kezdet óta.

Egyszál gyufa és egyszál csillag

kivételes tüzében látom a kezem:

itthon van, ajtót nyit nekem

s oszlatja el az örök sötétséget.

Olvass tovább…

Elengednélek, visszahívnálak

nagy vízben vetnék neked ágyat

s fáradhatatlan tengerészed,

kezemmel körülhajóználak.

Amerre mennél, mennék utánad.

Nyár van, kiköltözöm az ég alá

szerelmed nomádjának:

süssön a Nap, mint a végzet

- egész testemmel égjek!

Erőt az elérhetetlen jövő ad

s holnapi romlása a vágynak.

Darazsak golyózápora

luggatná át a koponyámat,

venné a világ véremet,

de én csak mosolygok,

mert látlak.

Elengednélek, visszahívnálak,

hangya-gyászmenet hömpölyög,

előle eltaszítanálak.

Porból fölszedve vizet adnék,

sebed kimosnám szavaimmal.

Melléd feküdnék, s a világot

elsötétíteném hajaddal.

Olvass tovább…

Egy férfi feljelentett egy buszsofőrt, mert az a bal karjára csukta az ajtót, és ezzel súlyos sérülést okozott. A bírósági tárgyaláson a sofőr ügyvédje szólítja a sértettet:
- Uram, megmutatná, kérem, hogy most milyen magasra tudja felemelni a bal karját?
- Igen. - A férfi felemeli a karját kb. vállmagasságig.
- Köszönöm. És most lenne szíves megmutatni, hogy milyen magasra tudta emelni a baleset előtt?
Erre a férfi feltartja a karját magasan a feje fölé.

Olvass tovább…

Bejött az élelmiszerboltba egy szöszi.
- Kérek egy kék Szofit!
Levettem egy egy nekem szimpatikus darabot a sok közül, és a hölgy elé tettem. A dobozon nagy fekete keretben az állt, hogy a dohányzás tüdőrákot okoz. A hölgy felháborodva utasította vissza:
- Nekem ez nem kell, mert ez tüdőrákot okoz!
Padlót fogtam. Hogy valaki ilyen jó helyzetfelismerő legyen! És így lehessen rá hatni! Elhatároztam, hogy olyat mondok ami alapjaiban rengeti meg a világnézetét, majd elboruló aggyal, de faarccal közöltem vele:
- Sajnos mind rákot okoz.
Erre ő szintén faarccal:
- Adjon egy másik dobozzal ugyanebből a márkából!
Először azt hittem viccel, de rájöttem hogy nem. Hát, én adtam neki.
- Erre meg az van írva, hogy a terhesség megszakadásához vezethet.
- Ó, az jó, nem vagyok terhes, és így nincs gond. Tüdőrákot mégse szeretnék kapni!
Azt hittem, felkötöm magam, de erőt vettem magamon, végül is a napom szép volt, mert újfent örömöt okoztam egy vásárlónak. De a történetnek itt nincs vége. A hölgy pár nap múlva visszatért, megint kért egy kék Szofit. Rutinos droidkezelőként mindjárt meg is néztem, mi van a dobozon. Az írás imigyen szólt: "A dohányzás csökkenti a spermiumok számát." Gondoltam, ez biztos jó lesz, és oda is adtam. Nézegette, nézegette, közben egy pár embert kiszolgáltam, majd közölte:
- Ez férfi cigi, ez nekem nem jó! Adjon nőit!

Olvass tovább…

Van egy guminőm, Pamela Anderson a neve. Ha pedig nem fújom fel teljesen, akkor Medveczky Ilona.

Olvass tovább…

Megállítja a rendőr az autóst.
- Meg kell önt büntetnem, mert ez egyirányú utca.
- Rendben van, kifizetem a büntetést, aztán megfordulok.
- Itt nem lehet megfordulni.
- Akkor tolatok majd.
- Tolatni sem szabad.
- Akkor itt hagyom a kocsit.
- Csakhogy itt tilos a parkolás.
- Rendben van, akkor beszéljük meg, mennyit ad a kocsimért...

Olvass tovább…

Éjszakai expressz

Pszt...
Halkan...
Nézem ahogy alszol
Ahogy szemed az álommal harcol
Néha hozzám bújsz és megöleled kezem
Mosolyogsz és ébrenléted tovább rebben
Feneked lassan combomhoz tolod
Kezemet a hasadra húzod
S mondod aludni én csak így tudok

S néha mégis megijeszt a szemedben a sötét
Hogy nem tudom ki vagy te és ki vagyok én
Néha egyedül vagyok... néha veled
Jó lenne tudni, miről beszél a szemed...
Csak mondod és mondod
S mikor látod, hogy bánt
Már csak szépítenéd az igazság fájó oldalát

Pszt...
Halkan...
Zavar álmodban a kattogás
Hát igen, mit akarok én így
Éjjeli vers alkotást
Rám emeled álmos szemed és nyújtod kezed
Gyere velem... Álomország hív
És mondom megyek veled
De a kalauz leszállít, nem jó a jegyed
S könnyes a szemem, ahogy elképzelem
Durcásan mondod: akkor én sem megyek
De lassan elnyom az álom...
S a sötétben a félelmeim látom

Pszt...
Halkan...
Már robog a vonat...

Kedvesen

Mint vadat űztök, szavak, mondatok
Bújok a gaz alatt, sérülten, hagyjatok
Hallgatok, riadtan, a lelkemet kiadtam
Nektek, értetek,
S nézzétek, most lélek nélkül vétkezek

S kedves pajtások
Kik most nekem sírt ástok,
Nem kell még temetni
Fogtok majd ti is bűnötökért felelni
Nem előttem, nem nálam

Én csak halkan, magamban
Szomorúan mondom
Ha nem szerettek
Ne legyetek velem, ha kellek
S utána, mint szélvihar mentek
Mert tudod, a vihar romba dönt
Engem, s most miattatok,
Ismét könnyes a szemem.

Ó égi királyunk...

Hittem én már mindenben
Jézusban a keresztben
És voltam én már Judás
Kiben kevés a hithez a tudás
Istenítettem már a napot
S vele mindent
Mit Ré adott
Imádkoztam kihez kellett
S mindig tudtam
Csak olcsó játék a hit
Mit a nép ajándékba kapott
Hogy ne érezze ezt a bűzt
Mit saját maga hagyott
Térdeljünk és imádjunk
Ó égi királyunk
Vedd el és mosolygunk
Birkák mind, az vagyunk
És kell is nekünk pásztor

Valaha voltak...
Kik őrök voltak a sötétség kapuján
Mikor még jelentett valamit az, hogy mi atyánk

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Add Uram

Kérlek, adj Uram erőt, hogy
a meglévő napjaimat,
békésen, jól elviseljem.
A magányos óráimat
Veled és Hozzád fordulva,
bölcs, igaz módra élhessem!
Kérlek, adj nekem Uram jó
egészséget, tiszta elmét,
hogy felismerjem a gonoszt,
meglássam a helyes utat.
Adj Uram nekem ihletet,
hogy verseimmel Tégedet
dicsérhesselek!

Emlékül

Szép, verőfényes reggelre ébredtünk,
E június tizenhetedikei napon.
Tégedet köszöntelek Erzsi néni,
A nyolcvanadik születésnapodon.
Pár szál virág, a szeretetem jele.
Csak Ők tudják, hogy mi van a szívemben.
Ünnepi köntöst öltött, a Nap sugara.
A Te arcodat, gyengéden simogatja.
A fecske is csicseregve, dalol a fán.
Csiripeli: „Szép ez a nap, igazán!”
Mai nap van „Erzsi Mama” születésnapja.
Boldogan fut hozzá, az összes unokája.
Szeretetük jelét, karját, mind felé tárja.
A mai napon van a 80. születésed napja.
Gondolj vissza szeretettel, a megtett útra.
Tudom, számtalan, küzdelmes, éved volt.
De amellett, sok öröm is, szép is, volt.
Kívánom, hogy a következő években:
Gyermekeiddel és az unokáiddal,
Még sok, szép, és boldog évet éljél!
Bút, bánatot, rosszat, elfeledjél!
A jó Isten éltessen e gyönyörű napon!
Remélem jövőre is, köszönthetlek a:
Nyolcvanegyedik születésnapodon!
S a kertem, még szebb virágait, hozhatom.

Hazám
Olyan vagy nekem
Mintha anyám, apám lennél.
Gyöngyharmatos, szép tavaszi reggelen
Az éjszaka friss fuvallata lennél.
Olyan vagy nekem,
Mint a csillagos mindenség.
Pompásan virágba hajló, tarka rét.
A szívet melengető gyönyörűség.
Olyan vagy nekem,
Mint a nagy szenvedély tüze,
A boldog családi fészek melege.
A lét, szabadság utolsó reménye.
Olyan vagy nekem,
Mint a vidám felkelő Nap,
Mely lágy, meleg sugarával simogat.
És virágos kikeletkor csalogat.
Te az vagy nekem,
Mint a víz, a só, a kenyér,
A szerelem, a mindent adó otthon.
Nélküle élni én nem, nem élhetnék.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Társkereső

Vagy... veszek pénzért nőt , szerelmet magamnak,
ha mindazok akik itt vannak megtagadnak,
és eldobnak ,mint szennyes alsót a dombra,
nem leszek magamnak ,keservemnek gondja !

Vagy... leszek gátlástalan, féktelen állat,
kinek csak az jó mikor valakit hághat,
s horkanva fordul le , ha kitör a láva,
majd hanyagul gyújt rá a cigarettára !

Vagy... legyek hű magamhoz, és dicsér az Úr,
ha életem gyertyája pislogva kimúl,
ám de itt a földön senyvedjek egyedül,
elhúznám nótámat , de nincs meg a hegedűm ?

Vagy... légy Fény életemben, asztalnál-ágyban,
örömnél-gondnál társam, s mikor a vágyak
összeérnek, testünk-lelkünk lázzal éget,
fogadjuk el egymást, kevés időnk véges !

Ima

Szabadíts meg Uram huszonhét év
szép emlékeitől !
Add meg a felejtés erejét,
hogy konok emlékeimből
kiűzzem a semmitmondó legyintést,
a lelkikés iszonyú megaláztatásait !
Adj erőt Uram a gyűlöletre,
hogy gyűlölhessem,
kivel előtted összeadtak !
Három tiszta lelket, kit Tőled kaptam,
álnokul elhagyott !
Adj erőt Uram, hogy gyűlöljem az Anyát ,a Nőt,
ki cserbenhagyta az Igét : jóban-rosszban...
adj felmentést Uram a Parancsolatból :
...szeresd felebarátodat...

Adj nekem megbocsátást Uram !
Ámen

Böszmeország

Már szemmel is érezhető a szegényszag,
a távkapcsolókból kiáradó mocsok,
néhány alapérték még a helyén van,
de kiállíthatja meg a szellemi nyomort,
ha bankszámlákat hizlaló lopott milliók
irányítják ösztönökben a tespedést !
Vedd észre ,ha elmúlnak az illúziók,
nem csámcsogsz majd, csak nyálad nyeled
szegényként !

Most csak hiszed ,Téged nem érint a válság,
a banki téboly ,az akart – csinált álság,
de ha bátor leszel ,és utcára vonulsz,
ideg –mérged vörösen arcodba tolul,
mert gumilövedék csattan majd pofádon,
törik karod, folyik szemed ,véred,
nem akartál mást ,csak túlélni pár évet !

Nem értik ,ha eddig tűrtél ,mért pofázol,
mért nem hiszed el, ha sunyin szolgálsz,
újra kerítésből vághatod a kolbászt !
Tespedhetsz zabálva a képernyő előtt,
hol elmagyarázzák neked, mi volt előbb,
tojás, amit dobáltál, vagy a tyúk, melyet
helyetted felzabáltak !

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Lelkem ég

Lelkem ég, tüzes cigarettafény
Élettelen országúton bolyongok
Képtelenségek kegyetlen szigete
Vezet határnélküli végtelen
Utamon. Lelkem parázsként
Hull el a porban, miközben
Cigaretta ég mellettem, fényben
Járva, gondolataim közt álmodva
Táncra perdül a hajnali fény, s
Cigarettát gyújt mellettem a reggeli
Napnak sugara, mely füstöt árrasszt szét
Kényelmetlen országútra, hol
Cigarettacsikkek lobbannak lángra
S vidám dallamok váltanak sivárra
Így bolyongok én lidércekkel teli
Tájban, örökké vadregényes napsugárban.

Tavaszi táj muzsikál

Tavaszi táj muzsikál
Lágy fuvallat érinti arcomat
Nap süt felhőtlen égi tájon,
Míg én szépségedre vágyom

Zöldellő mező, virágos édenkert
Egy fáról madár énekelt
Hangzik kellemes hangja
Szél repíti új utakra

Új mezőknek, új fáról szól régi dallama
S közben új időknek rezdülését szívem
Mutatja. Lelkem lelkedhez közelít
Kezded a kezembe – ajkaink egymáshoz simulva

Térdepelve, újkor küszöbén állva
Nekünk szól kis madárka dallama
Mosolyvirágja szeretetet szór szét szélben
Örömmel tarkított szerelmünk lüktető legmélyében.

Utcán haladok

Utcán haladok
Poros buszmegálló
Oda tartok éppen
Esőben várok,
Könnycseppek
Érintik arcomat,
Hideg szél fúj
Utcán haladok
Poros buszmegálló
Poros busz, és megáll
Őt vártam, rád vártam
Felszállok, repíts el messze
Vagy csak fel a magasokig
Hogy mondhassam én jártam
Világban, nem csak porban s
Esővel tarkított sárban.
Utcákon járok, haladok
Poros az utca, poros kő lakja
Hazátlan országút visz haza
Este van, hideg a szellő, és
Utcán haladok, porban megyek
Hazaérek, rád gondolok és pihenek.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Ars poetica

Sokan sokfélét tanítottak,
Hogyan írjak, költsek jó verseket.
Volt kinek adtam a szavaira,
Mások tanítását megtagadtam.
De most mond meg te, ki olvasod
Ezt a verset, hogy miről írjak én!?
Ha nem arról, ami a szívemet
Nyomja, felvidítja. Hiszen nincs
Háború, járvány, világvége
Amiről írhatnék; így segíts meg
És szólj: Lehetek-e úgy nagy költő,
Hogy magamnak, magamról írok?

Utállak mert…

Utállak, mert Szeretsz;
szeretsz, mert ismersz;
ismersz, mert így akartam;
akartam, hogy lássam,
lássam milyen is vagy!
S szereteted hagy
benned mély nyomokat?
Nyomot mely felszakadhat,
s ha felszakad, gondolsz
majd rám, vagy hanyagolsz?
Hanyagolsz! S bűntudatban égve
nézz fel az égre,
s remélem végre elhiszed,
hogy igaz mit szíved;
aki Én vagyok,
igaz mit mondott, s nem hazudok,
ha kinyilatkoztatom,
hogy szívemért, szíved akarom!
Tudom, hogy Szeretsz.
Szeretlek; mert Utálsz!

Arcod apró

Arcod apró, aranyozott
fürtjeid fonott
tincsei takarják
el előlem: esdeklem
hozzád, hogy hagyj
szerény személyemnek
egyetlen-egy esélyt,
hogy háborítatlanul
csodáljam csillogó
szép szemeid!
Szív Szerelmem!
bizonytalanság borítja
el elmém,
és érdekes érzések
gyötörnek: gyűlnek
szívem szegletében.
Ha hagyom, hiányod
félelmetes fájdalmakat
okoz olykor-olykor.
Küzdenem kell
gyönyörű gyönyörrel;
ellentmondok ellenségnek,
átkozott álarcos
barátnak: bilincsbe
verted, veretted
szegény szívem.
Másképpen mondva
bizarr bilincsem:
a szerelem!!!

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Öngyilkossági kísérlet

Pár hónap múlva egyik fesztiválról haza érve Egont úgy találta, hogy az ablak kilincsére felakasztotta magát és bevett egy doboz gyógyszert. Szerencsére még idejében érkezett és meg tudta menteni az életét, mentővel kórházba szállította.
Egy évre rá, karácsonyt követő napon ismét megtette részeg állapotában ugyanezt, de akkor már nem nappal, hanem éjszaka a garázsban, ahol senki sem vette észre. Kata már nem tudott rajta segíteni.
A parancsnok ismerte Kata kálváriáját édesanyjával. Tudva azt, hogy Katának most talán mégis szüksége lehet anyjára. Bízva benne, az adott körülmények között rendbe jöhet kapcsolatuk, ezért katona társnőjét – egyben barátnőjét - elküldte Kata tudta nélkül édesanyjához, hogy hozza el. Hilda beült a parancsnoki autóba és elment Erzsike néniért.
A csengetésre egy törékeny idősebb asszony jött ki.
- Erzsike néni? – kérdezte Hilda.
- Igen. De miért keres?
- Én a lányának a kolléganője vagyok, azért jöttem, mert meghalt a veje és szeretném elvinni a lányához – mondta miközben zavarában tördelte ujjait.
Erzsike felháborodott:
- Nekem nincs lányom, nincs unokám, vejem, pedig végképp nincs. Nem megyek sehova.
- De Erzsike néni, Katának szüksége van önre, kérem, jöjjön el a temetésre – próbálta rábeszélni a törékeny asszonyt.
- Erzsike néni, ha nem jön, én felöltöztetem és beültetem az autóba, de akkor is elviszem, mert nem mehetek vissza ön nélkül.
Jó egy óráig próbálta győzködni, mire végre nagy nehezen ráállt. Amikor megérkeztek, Kata nagyon elcsodálkozott édesanyját láttán. Alig ismerte meg. Megöregedett. A sok italtól és a cigarettától a száz kilós, erőteljes alkatú asszonyból idős, megtört ember lett, alig volt hetven kiló.
Tizenegy éve nem találkoztak. Nagyobbik fia Lacika tíz hónapos volt, mikor utoljára látta a nagymamája, a kisebbiket, Ervint pedig egyáltalán nem. Átölelték egymást és csendben sírtak egymás vállára borulva. Talán életükben először megtört a jég és először beszélgettek csendben, minden ingerültség és sérelem nélkül.

Olvass tovább…

Azért jó férfinak lenni, mert
1. A telefonhívásaidat 30 másodperc alatt lerendezed.
2. Egy 5 napos szabihoz elég egy kis hátizsák.
3. Egyszerre lehetsz szép és intelligens.
4. Egy kis sörhas nem zavarja a másik nemet.
5. A TE barátaid szexuális élete rendben van.
6. Az összes befőttesüveget ki tudod nyitni egyedül!
7. A segged és a melled mérete soha nem befolyásolja a munkaadód döntését felvételnél.
8. Nem hurcolsz magaddal óriási ridikült tele fölösleges cuccokkal.
9. Téged nem zavar, ha le van hajtva a WC ülőke... legfeljebb felhajtod...
10. A régi haverok nem sajnálnak, ha meghízol.
11. 10 perc alatt le tudsz zuhanyozni és felöltözni.
12. A sok szex nem tudja a "jó híredet" elrontani.
13. Az alsógatyád 3-as csomagban csak feleannyiba kerül mint egyetlen női bugyi.
14. Neked nem kell minden éjjel egy szőrös pasi mellett aludnod...
15. 2 pár cipő is bőven elég.
16. Senki nem tartja cikinek, ha 32 évesen meg "szingli" vagy.
17. Bele tudod a hóba pisilni a nevedet!
18. Nyugodtan megehetsz egy banánt nagyobb társaságban is.
19. Nem zavar, ha a szex előtt nem volt előjáték.
20. Ugyanazért a melóért többet kaszálsz.
21. Senki nem hagyja abba egy disznó vicc mesélését, ha belépsz az irodába.
22. Az autószerelők mindig az igazat mondják neked.
23. Teljesen hidegen hagy, hogy észrevette-e valaki az új frizurádat.
24. Mindig egyformán jó hangulatban vagy.
25. Ülhetsz szétvetett lábakkal, mindegy mi van rajtad!
26. Ráncok és az őszülő haj csak még sármosabbá tesz.
27. Senki nem nézi a melleidet beszélgetés közben.
28. Soha nem hagyod ki az alkalmat a szexre csak azért, mert fáj a fejed!
29. Ha egy nő nem szimpatikus, attól még lehet egy jót kefélni vele!

Olvass tovább…

Amerikai-magyar vállalat gyárába látogatóba érkezik az amerikai vezérigazgató. Nagy felhajtás, lógó nyelvek mindenfele, egyszer csak megszólal a nagyfőnök
- Hát a Kovács Béla merre van?
Elkerekednek a szemek, szaladnak rögtön a gyártósorra a Béláért.
Mondja is neki a vezérigazgató
- Hi Béla, jó látni Téged, este lesz egy kis muri náliunk, küldöm érted limuzint, te jönni el.
Másnap a Béla elkésik a munkahelyéről, jön az üzemvezető
- Béla, te miért késtél?
- Hát tudod főnök, tegnap a vezérigazgatóval kicsit felöntöttünk a garatra, reggel nem bírtam felkelni.
Főnöke felméri az erőviszonyokat és inkább hallgat.
Két hét múlva az Államok elnöke érkezik gyárlátogatásra. Újból nagy a felhajtás, egyszer csak megszólal a president
- Hát a Kovács Bélát merre találom?
Szemek újra elkerekednek és már szaladnak is a Béláért.
- Hi Bélám, hogy Te vagy? Este Bécsben tartok egy partyt, küldöm érted helikoptert, te jönni el.
Másnap a Béla megint elkésik. Főnöke dühöng, hogy a Béla tegnap az elnökkel itta le magát, de már nem bír magával és megkérdezi
- Béla, te honnan ismersz ennyi befolyásos embert?
- Én még a Pápát is ismerem. - mondja Béla.
Főnöke lefehéredik, de nem hiszi el a történetet. Béla, hogy bizonyítsa állítását repülőre ülteti főnökét és elrepülnek egyenesen a Vatikánba. Megállnak a Szent Péter Bazilika előtt és azt mondja a Béla
- Én most bemegyek és öt perc múlva a Pápával együtt fogok integetni Neked azon az ablakon. Eltelik öt perc, a főnök felnéz, és az ablakban tényleg ottvan a Béla a Pápával. Ott helyben összeesik és elájul. Jön egy japán turistacsoport és elkezdik élesztgetni a főnököt, aki nagy nehezen magához tér.
- Mi történt magával? - kérdezik a japánok.
A főnök erőtlenül mutogat az ablak felé
- Látják... azt... ott fenn.
A japánok felnéznek és megszólal az egyik
- Jééé.. ki az a fehér ruhás ember ott a Béla mellett?

Olvass tovább…

Kopognak a mennyország kapuján, Szent Péter ajtót nyit. Egy férfi áll a kapu előtt.
– A... – kezdi, majd eltűnik. Szent Péter nem érti a dolgot. Éppen indulna visszafelé, de megint megjelenik a pasas.
– A... – kezdi megint, majd ismét eltűnik. Ezt még jó párszor eljátssza. Egyszer végre Szent Péternek sikerül megkérdeznie:
– Szórakozik maga?!
– Nem, csak próbálnak újraéleszteni!

Olvass tovább…

Tanárnő a magyar nyelvtan órán:
-Gyerekek! Mondjatok olyan mondatot amiben szerepel a ,,valószínű'' szó. Móricka jelentkezik,s mondja:-A nagyanyám bandukol a kert végiben egy újsággal a kezében.
-De ebben hol van Móricka a ,,valószínű''szó? Móricka:-Hát több mint valószínű,hogy szarni megy,mert olvasni azt nem tud!

Olvass tovább…

Az agresszív kismalac megy az erdőben és meglátja a nyuszikát. Megfog egy palacsintát és hozzávágja.
A nyuszika megfordul és megszólal
- Ez szándékos volt?
- Nem, lekváros!

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Szép vagy

Szép vagy te lány, szép nagyon!
harmatos báj ragyog az arcodon,
valami elragadó tündériség,
árad belőled szerte szét.
merengő édes ez a pillanat,
s e varázs ontja a sugarat,
mely a bűvöletbe ragyog,
mint égen a csillagok.

Oly szép vagy, alkony gyönyöre,
hogy a szívem megrészegül tőle.
rózsás ajkadból úgy fakad a szó,
mint a pacsirtadal, mely mámorító.
Csillag vagy! s Isteni fényjel!
Tündéri ragyogás, hév szerelemmel,
Fény vagy, s táncolsz meztelenül,
s izzol bennem szüntelenül.

Erdélyhez

Sajgó szívünknek te drága pitvara,
Magyar gyökereknek megbúvó ága,
vérünkből nemesülsz, mint patakcsobogás,
lelkünk által kötődsz, mint fenyves susogás.

Ó te meggyötört véráztatott föld,
te sajgó balladák ős hazája,
megkövet a sors, s oszt igazságot,
s az Úr által kapsz bűnbocsánatot.

S végre újra szabad lehetsz,
szeretetben, s békében élhetsz,
nem lesz határ nem lesz béklyó,
s nem lesz több bosszúálló.

S újra kivirulhatsz, mint a virág,
érezheted a föld leheletének illatát,
mesél majd az erdő, a szűzies csend,
büszke sasok szállnak a hegyek felett.

Szabadság mámorától dalra fakadva,
felcsendül ajkakon egy új szimfónia,
új elmékben születik az igaz törvény,
s az Úr mutatja, merre visz az ösvény.

Tarka hegyeiden pompáznak a havasok,
tested ereiben összefutnak a patakok,
lágy csobogásának édes muzsikája,
paradicsomi mámort varázsol e tájra.

Erdély te tavasznak hajnala,
Magyarnak büszke bástyája,
ápold, s óvd őseid kincseit,
s meglásd: az Úr megsegít.

Úgy szeretlek

Úgy szeretlek én tégedet,
mint napot a hajnal,
mint a hajnali szürkület
a tündöklő kék eget.
Mint virág a harmatot,
mint dalos pacsirta,
a tavaszi felkelő napot.

Úgy szeretlek én tégedet,
mint csillagok az eget,
mint hold a csillagokat,
mely meg világítja a földet.
Mint szív a szerelmet,
mint remény a vágyat,
mely kínozza a lelkemet,
mert szeretlek tégedet.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Női angyal

„Akkor tudjuk meg, hogy angyallal találkoztunk, amikor már elment.”
Repülőtér valahol a világban.Rohanó utasok, hangosbemondó. Nyugodt és izgatott tekintetek fürkészik a kijelzőket. Indulás, érkezés percenként.
Megsemmisülve állok egy beszállókapunál, várom, hogy túljusson rajta a gyerekem, aki a világ túlsó felére megy, ott szeretne letelepedni az itthoni perspektívátlanság miatt. Még egy utolsó bíztató pillantást szeretnék felé küldeni, mielőtt teljesen eltűnik a szemem elől.
Jaj, csak nehogy sírjak! Igy is eléggé bizonytalanná vált a Kölyök az utolsó pár napban. Valahogy elveszett az arcáról az a magabiztos, világhódító mosoly. Egyre többször látok riadalmat a szemében a jövőtől, a bizonytalanságtól. Legalább én sugározzak Neki biztatást - de ugyan honnan is szedjem, amikor csak a fájdalom és a félelem lüktet bennem? Hisz húszegynéhány éve, amikor megszültem és a karomban tartottam, teljesen hihetetlennek tűnt, hogy egyszer ez a pillanat is elérkezik: amikor el kell engednem a kezét, amikor kiderül, hogy mindaz a gondoskodás, óvás, szeretet, felelősség, figyelem, amit belé töltöttem, képessé teszi-e arra, hogy egyedül megállja a helyét a világ túlsó felén? Őrjítő gondolatok ezek. Féltem Őt a terrorizmustól is, bár tényleg eléggé valószínűtlen, hogy pont ezt a fapados járatot robbantanák föl a terroristák, ebben a piciny országban. De akkor is… ott vannak a repülőgépszerencsétlenségek, amikor nem terroristák robbantanak, hanem csak úgy… valamiért lezuhan egy gép. Szent Isten! Csak nehogy a negatív gondolataimmal megidézzem a bajt! Segítség! Legyen már vége ennek a napnak, csörögjön már a telefonom, hogy: Anyu, megérkeztem, itt vagyok! Minden rendben van….
Sajnos most még ettől nagyon messze állunk. Őrjítően lassan telnek a percek, néha már úgy érzem, hogy semmi nem számít, nem bírom tovább, itt fogok az óriási, fényes váróterem közepén összegörnyedni a kibírhatatlan fájdalomtól. De most még nem! Még tartani kell magamat! Hisz még lát a gyerekem, nem omolhatok össze őelőtte, nem láthatja rajtam, hogy beleőrülni készülök az elengedésébe.
- Hölgyem, Ön utazik? - kérdi a marcona biztonsági őr a fémkapu előtt.
- …nem, én nem, csak a gyerek…. - makogom könnyes szemmel.
- Kérem, akkor lépjen hátrább, innét már nem kísérheti tovább!
- …de…. csak még egy kicsit…
- Kérem lépjen hátrébb, hagyja a többi utast is haladni! - A szavai türelmetlenek és kemények. Összegörnyedt vállal hátrálok.
Mögöttem apró, vörösre festett hajú, középkorú hölgy várakozik. Fűzöld, méretre készített nadrágkosztüm rajta, eléggé jó minőségű, ahogy látom. Határozott arc, erős festék. Arcán a keménység felenged a szituáció láttán, megérinti a vállamat:
- Ne aggódjon… okos, nagy már ez a gyerek.Meg fogja állni a helyét az életben…
- Igen, tudom….de mégis, hisz még annyira fiatal… csak egy nagyra nőtt Kölyök… - makogom én, és már csorognak a könnyeim megállíthatatlanul, hisz a gyerek eltűnt az ajtó mögött, többé nem láthat engem.
Igen, tudom én, hogy mindenki egy kétméteres langaléta felnőttnek látja kívülről a gyerekemet, hisz felületes szemlélő mit is látna mást? Felnőtt - testben. De a lelke, a sérülékeny lelke még gyermeki, és ki fog rá vigyázni idegenben, ki fogja a rezdüléseit érzékelni, és egy-egy bíztató mondattal átsegíteni a nehézségeken?
- Majd figyelek rá az úton, jó? - mondja bíztatóan.
- Köszönöm-köszönöm-köszönöm - zokogom hátrálva.
Mégiscsak van emberség a világon, hisz ez az idegen anya észrevette rajtam azt, amit a marcona biztonsági őr nem - hogy belebolondulok a fájdalomba és az aggodalomba abban a percben, amikor végleg el kell engednem a gyerekem kezét.
Egészen leszállásig éreztem óvó, figyelő tekintetét, amivel tudta nélkül az én nagyra nőtt, langaléta Kölykömet vigyázta a felnőtté válás repülőjén.
„Angyal volt az lányom, vigyázz az emlékére.”

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Tükörkép

Ki hitte volna
hogy ennyire megvisel.
Az arcom, a combom
a hasam is.
A mellem, a nyakam
a hajam is.
Szétesem.
Borzalom.

Várakozás

Tü-re-lem
dobolják ujjaim.
Tü-re-lem
kopogják lépteim.
Tü-re-lem
nógat a lelki szám.
Megérte, persze-
mondanám,
ha akarnám,
hogy tudd.

Szivárvány

A lüktető lilák
a szomorú kékek
révedő pirosak
csalfa rózsaszínek.
Kergetnek egyre
testem körül.
Néha az egyik
szívemre ül,
s reszket belül.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Tél

A tél leghidegebb évszakunk,
De ekkor is van néhány jó napunk,
Ilyenkor a téli sportoknak hódolunk,
A szikrázó havon szánunkkal vidáman siklunk.

De korcsolyázhatunk a befagyott tavon,
Vagy síelhetünk a közeli dombokon,
azonban legfontosabb az, hogy az arcunk ragyog,
de nem csak a csípős téli fagytól.

Érezzünk ott is mindig a lelkünkben,
Az egymás iránti szeretetünket,
Mellyel körülöleljük családunkkal,
A napról-napra terített asztalunkat.

Ahogyan a napfény szikrázik a havon,
S világít mindig szépen, csillogón,
Ne múljon soha el úgy a napforduló,
Hogy ne segítsünk minden rászorulón.

Tavasz

Langyos szellő simogat,
Köszönti az első napsugarat .
Itt a csodálatos tavasz,
A megújulás évszaka.
Vidáman köszönti a nap sugara,
A messziről visszatérő madarakat,
Kicsi sün pihenten rájuk hunyorgat
S már sebesen bújja is az avart.
Őzike sete-sután botladozik,
Napsugaraktól még óvakodik.
Hosszú tél után a jó idő,
Fiatal őznek még ez meglepő .
A madarak vidáman csicseregnek ,
A tavasz érkeztéről énekelnek .
A fák frissen, üdén rügyeznek ,
Hogy majd nyáron teremjenek .
A virágok pompásan tarkállanak ,
Mindenhol a fű közt ott virítanak .
A pillangók vidáman ide-oda szállnak ,
Mindenhol csak vidámságot látnak .
Újjáéled ilyenkor az erdő ,mező,
Indul egy újabb reményteli esztendő .

Mementóra...

Újra itt van a március vége,
egy gyászos napnak az emléke.
64 éve ekkor véget ért több élet,
kik számunkra ma már csak példaképek.

Emléküket nevük mindmáig fémjelzi,
melyeket itt ez az emléktábla örökre őriz.
Ők igazi, méltó hősei voltak,
Ennek a csendes kis falunak.

Nem ijedtek meg a harctól,
sem a szörnyű megtorlástól.
Bátran elviselték a kemény szenvedéseket,
feláldozták még a legdrágábbat is, az életüket.

Most is mint minden évben kétszer,
halottak napján és március végében,
itt vannak velünk az ő családtagjaik,
kik újból elhozták az emlékezés virágait.

Volt aki még kisgyermek volt akkor,
ama szörnyű, rettenetes napon,
amikor szerettét megkínozták,
majd megölték a szeme láttán.

Ma itt mindnyájan rájuk emlékezünk,
előttük mindig mélyen tisztelgünk.
Mert nekik egyenes maradt a gerincük,
elveikért feladták mindenük, az életük.

szüksége lenne ma is a világnak sok ilyen emberre,
akikre minden ember őszintén felnézhetne,
mint követendő erkölcsi példaképekre,
már itt a földi munkájuk során, az életükben.

Most végül emlékezve az elhúnyt hőseinkre,
mondjuk el mindnyájan egy fohászt csendben.
Majd helyezzük el az emlékezés virágait,
most , mint minden évben két alkalommal itt.

Kérjük , hogy adasson meg a sorstól minekünk,
hogy itt még sokszor együtt emlékezhessünk.
Hőseink példáját soha ne feledjük,
családjaikkal még sokszor együtt lehessünk.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Nemo

„Csak álltam vele szemben és zokogtam...”
Aznap esett az eső és zord hideg tombolt. Az ablakon nézelődtem és figyeltem ahogy az égbeli cseppek összemossák a Világ kontúrjait. Néha-néha egy hűvös fuvallat hatására megrázkódtam, de csendben figyeltem tovább. Rá vártam, hogy végre belépjen az ajtón és mosolyt csaljon a keserű arcomra. A szobában a kopott, régi bútorok megváltásért könyörögve nyikorogtak, ha a szél feltámadt. A kandallóban lassan kialudt a tűz és sötét lett. A helyiség mogorva lett és kegyetlenné vált. Az ajtóval szembe fordultam majd felálltam a székről. Lassan lépkedni kezdtem a nyikorgó padlón. Lépéseimre keserves sírással válaszolt az öreg fa darabka. Csak vártam és vártam. Minden egyes kis zörrenésre tekintetem az ajtóra szegeztem. Aztán újra fejemet lehajtva várakoztam tovább. Testemen a hideg uralmat követelt. Reszkettem a hűvös levegő kegyetlen játéka egyetlen szereplőjeként. A kandallóban nyugvó parazsat néztem szótlanul könyörögve egy kis melegért. Aztán az ajtó résnyire kinyílt. Szememben felcsillant egy reménysugár. Ajkaim keserédes mosolyt rejtegettek. A lábam mintha a földhöz lett volna láncolva. Nem bírtam mozdulni. Lelkem mélyén éreztem valami baj van. Belépett az ajtón és láttam csupa vér. Alig áll a lábán és lelke is már más utakon jár. Szemeimet égette a könny. Csak álltam vele szemben és zokogtam. Oly súlyosnak éreztem a végtagjaimat, hogy reszketni is alig bírtam. Rám mosolygott s suttogta: nincs semmi baj. Majd a földre zuhant. Észbe kaptam és szaladni kezdtem az ajtó felé nem törődve a padló keserves sírásával. Letérdeltem mellé és megfogtam a kezét. Hideg volt és élettelen. Szemeit lehunyva tartotta. Riadtan figyeltem: - Vajon él-e még? Arcáról letöröltem a vért és kíváncsian tettem rá a mellkasára a kezemet, hogy megtudjam ver-e még a szíve? Halk volt és megnyugvásra vágyakozó. Az én szívem összeszorult és könnyeim a testére hullottak. Kinyitotta szemeit. Újra belenézhettem abba a jég kék szempárba ami oly fájdalmasan tekintett a Világra. A múltját tükrözte. A múlt örökre egy fájó seb marad, de az idő és a szeretet enyhíti a mérhetetlen fájdalmat suttogtam. Nagyon vérzett. Már az én ruhámat is átitatta az a forró vörös folyadék ami az ő vére volt. Tehetetlen voltam és ez úgy bántott. Nem tudtam felfogni, hogy a kezeim között meg fog halni és én semmit se tehetek érte! Miért hagytam, hogy elmenjen oda ahol tudtam, hogy úgy is bántani fogják...? DE ő erősködött, hogy semmi baj nem lesz belőle és most itt tartunk. Mindene fáj és nemsokára elvérzik és én csak keservesen sírok felette könyörögve az életéért. „Szeretlek...”-mondtam halkan talán még hallotta és ekkor megszólalt rekedtes hangon: -Köszönöm, hogy vagy nekem...1000 szűz szentelje e tetted s írják fel majd fejfámra, hogy szerettelek...Te voltál az egyetlen egy!S a kék szemek fájdalmasan lecsukódtak. A szíve is elaludt nem bírta tovább a rá nehezedő terhet. Meghalt. A kezeim között halt meg és én csak sírtam. Majd elbúcsúztam tőle:- Jó éjt kedvesem!

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Hold
(Vers Hervay Gizellának)

Emlékszel, akkor még a holdat sem hitted el,
csak makacsul hajtogattad, hogy emberkéz
formálta sárga gömb, mi két villanypózna
közé feszített dróton dülöng,
fájdalom szülte könnyek képei voltak verseid,
s a hasonlatok bennük sorok közt elvérző betűk,
mik megtörténtek egyszer egy éjszaka,
mikor a hokedlin ültél, s a tűz volt konyhád csillaga,
és a lobogó estében megcsókoltál egy ujjbegyet,
ami arcodról lopott el hálából minden szemet,
hogy többé ne sírhass, hogy halj meg émelygős szerelmesen,
kiszáradt torokkal, megdőlve egy villogó hófehér homlok előtt.

Hátad mögött felborzolt szőrű bánatok hallgatnak rólad azóta is,
sétálok ég alatt, karom egészen addig a régi holdig ér,
s az éjjel hegymagas póznái közt szaladok fel-alá,
feszíteni drótot, hogy életre keltsen egy hasonlat csak nekem,
hogy szólhass újra, hogy ujjal mutogass fel a fityegő holdra,
hogy szerethesd málló szájjal, élőn halottad, hogy aztán vakon,
kivájt szemekkel megtaláld megint az öröklét sírgödreit,
és ha valaki látott ma éjjel, köszönthetett egy Hervayt.

valahogy mindig voltak utak

valahogy mindig voltak utak
porosak
meg sok kővel rakottak
meg voltak betoncsíkok is
meg fémszalagok
sínek

és voltak mindig emberek
egyformák
és másmilyenek
arcot tovább adók
kezet fogók
és voltak harcosok

és majd egy marad
ki célba ér
s a világ végén leülve
térdén összekulcsolt kezére
hajtva arcát megpihen
és úgy kérdezi

az egész minek
minek az út
a vándorlás, a sínek
és nem lesznek válaszok
csak a feje fölött
sorban kivérző csillagok

Téli vers

Ablakom előtt egy fa maradt, egyszerűn.
A holdtükör most levéltelent mutat.
A másik valahogyan elszaladt, tél elől, előlem.
Csak nem tudom, mitől ágring mégis az éj,
faujja miért simogat.

Félelmeim becsusszannak mellém a pokróc alá.
Éji fénykörök gurulnak elő a lámpából mindenütt,
arany játékuk kicsalja a rám ijedt magányt.
Sóhajom párát fagyaszt a falon.
Maradok.

A holdtükör összetörik. Foncsor nélküli látomás.
Arcom végre az, aki lenni akarok.
Hős vagyok, harcok nélkül, csaták nélkül.
Kiálltam az idő ellen.
Egyszer összekötött, most kioldozott.

Utat járok az élet tájain. Ösvényem egyetlen.
Most élve visz, aztán meghalok.
Oda vezet minden út, ahová végképp tartozok,
nevet mindennek én nem adhatok.
Tölts bort nekem.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Repülés

Mennyi ház és mennyi élet!
Föld felmagzó jégbora.
Mennyi sors és mennyi lélek!
Csillagsávok fénypora.

Csillagokban írva sorsunk,
legyen mégoly meglepő,
nem a csillag lépte hordoz,
benned csillag léte nő.

Világporrá szétomolva
ezeregy kis lélekút,
egy-forrásból összefonja
végül tó-mély békekút.

Azt gondoljuk, sok vagyunk itt,
gyökérfonta látszatok,
egységmélyből feltörő kis
szár, levél, virágzatok.

Mindezen túl tárt-valóság
tömbje nyílik, szétömöl,
felmutatja fátylak csokrát
elsimítva lét-öböl.

Ott a csendnek tágas háza
nyugszik égi vízgyepen,
együtt minden sors vad láza
állócsillag-íveken.

Lent a nyüzsgés, fent a béke,
tárul harmadik világ,
több mint ezek vegyüléke,
bonthatatlan ház s csigák.

Színe nincs, de tág szivárvány,
hangja nincs, s zeng hangtalan,
földi kő és égi márvány,
ócskavasként színarany.

Lüktető szív, csend a lélek,
Egyen-túli gondolat,
átfogja s tárja a létet
önazonos mozdulat.

Megtisztulás

Szétkallódás-életemben
száz dolgot elmulasztok,
százegyedszer megtaláltam
az elhullott malasztot.

Kévéző szikrádból
adj derűt az égnek,
tündöklő mitrádról
szól bor-gyémánt ének.

Csodavilág-zápor,
újjászülő élet,
örök idő mától,
ömlő világfények.

Kinyílik a tér,
kezdet s egy a vég,
föld, tűz, víz s a lég
önmagába tér.

Öröklét

Minden-egy létező,
lelkünkben csodái,
folyton megérkező
későbbi s korábbi.

Beteljesedése
minden részlegesnek,
mozgó rések vége
tárul véglegesnek.

Örök iram rögzül
renden túli rendben,
öröm illan-gördül
isteni egy-kedvben.

Felemel és szétold
kristály-gomoly lengve,
végtelen űr-égbolt
világító csendje.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Kikeleti Jégvirág

Ablakomon értem tetten,
Jégvirág nőtt a fellegekben,
Mint bársonyszirmok tündököltek
Ezüst - fehér jellegekben.

Csillám - világ, jégtakaró,
Selyem fényben hivalkodó,
Mint szatén álom - merengés
Nyílt Liliom, Rózsa, Kék - Felejtés.

Kikelet jő illatozva,
Harmatos, lágy szellőt hozva,
Mint pillangószárny rebbenés
Kacagott fel a napsütés.

Katarzis

Tökély a mámor, a csend, a fény,
Árnyékba réved minden emlék.
Zúg az érzelem, sóvárog széjjel,
Ragyogó szelíd émelygéssel.

Halovány csillámló harmat
Jelenti a kétkedő reményt,
Hittel váltva valóra
Az álmodó, igaz szeszélyt.

Gyönyörbe torkollik az érzés,
Mely szétárad a pihegő testen.
Elfojtja a létezést jelentő mezsgyét,
Túlszárnyalva minden eszmét.

Néma Ima

S a néma ima megfogantatik,
ha nem is hallaná ember,
de sóhaja lebeg a levegő peremén.

Mélyebbről fakadó imádság,
s nem kell szó, hogy igaz legyen,
Mi emberre áldás száll
tagadhatatlan hittel.

Nem némaságból mondá’ el így;
csupán a lélekkel való érintkezés,
s nevezé’ ezt bárki bárminek,
igaz valójában nem nemesíti őt.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Buddenbrook-i vérfarkas legendája

Buddenbrook híres volt a szép teleiről. Germánia nemes földjén oly szépen zöldellett a fenyőktől teli erdővel körbe vett gyönyörű birtok volt, de ha ez nem lenne elég népei kedvesek és vendégszeretők voltak, uruk pedig a hegyen épített palotájában védelmezte őket.
Egy nap az egyik gazdagabb család fia visszatért hosszú hajóútjáról rengeteg értéket hozva, amikből sokat kényszer nélkül szolgált fel a föld urának. A helyiek együtt örvendeztek a családdal, de a harmadik este vérfagyasztó zaj nyomta el az örömóda hangjait. A bátrabbak elmentek hát a házhoz megtudni vajon mi is történik, de amit láttak azt elregélni is kín volt számukra. A családot kiirtották méghozzá a fiú maga, aki farkas képében üvöltve állt a házban.
Bár a történet sokat változott a szerint mely legény szólt róla, de a rém leírása, az ugyanaz volt. Vértől karmazsin bundájú fenevad volt ez, aminek hófehér szőrméje és aranyló szemei voltak. Honnan tudták, hogy a büszke hajós farkassá vált? Sokak szerint onnan, hogy látták átformálódni, sokak szerint, hogy a fiúból csak bőr maradt, mintha lehámlott volna róla, hogy igazán átalakulhasson.
Bármit is mondanak a férfiak, az ördögi lényt nem győzték le, még meg se sebezték. A hűbérúr meggyászolta földje embereit, de nem hitt az egyszerű mondáknak. Ám a földművesek nem hagyták ennyiben járták az erdőket éjjel nappal és keresték a vadat, akaratlanul is halálba vonultak és a következők csak emberek és farkasok nyomát találták, no meg megannyi tetemet.
A hóesés alatt gyász volt és bosszúszomj. Az úr úgy döntött ideje cselekedni. Olyat hívott, aki megnyugtatja népét és tán még el is űzi a farkast. Jákob, büszke lovag volt. Kóborlovag, kit bátya kijátszott és birtokát, amit neki is örökölnie kellett volna, ellopta. A bosszú kicsinyes vágya távol állt tőle, istenre bízta a döntést, így elment, hogy saját útját járja. Magával vitte a kardját, a pajzsát, a vértjét és azt, amit nem vehet el tőle senki: a hűségét atyja címeréhez.
Kopott szürke vértjében és fekete ruhákba bújva rótta a sűrű erdőt, már több hete. Fáradt volt. Nem hitte, hogy a rengetegben valóbban egy vérfarkas lenne, ahogy mondják, de nem is érdekelte. Le akarta vadászni, bármi is az és bizonyítani sokkal nagyobb és nemesebb lovag. Méltóbb próbának vélte ezt, mint a lovagi tornákat, amikben szinte első sérülés után befejezik a párbajt a nemesek.
Amennyire gyenge volt már Jákob, annyira élvezte. A hideg átjárta a csontját, légzése nehéz volt, az éhség marta és a széltől könnyezett a szeme, alig látott már. Tán pihennie kellett volna, de nem akart. Szégyenek vélte volna, ha ismét egy falusi házban kell tűznél erőt vennie magán. Már tudta, nincs vissza út. Az erdőből vagy ő jön ki, vagy a vérfarkas.
A hó roppant a léptek alatt és a lovag felpillantott. Emberi alakot látott. Félt, hogy ismét egy földműves az, aki saját kezével akar igazságot hozni. Iramodva követte a hangot és pillanatokra látta, ahogy a hegyek felé indul el az alak. Kardját kivonta és nagy levegőt vett száján, mert orrán már nem bírt lélegezni. Elindult felfelé.
A sziklák a nyári szárazságban is nehezen járhatóak voltak, de a tél jege még veszedelmesebbé tette őket. Jákob nem akarta feladni. Gondolta, hogy ordít az alak felé, amit oly hevesen üldözött, de hang nem jött ki a száján. A gyengeség megnémította. Egyre többször csúszott el egyre meredekebbé váló földön. Majd az egyik lépténél a csizmája alatt a szikla széttöredezett és a harcos egyensúlyát vesztette.
Kiáltani próbált, de nem tudott, előre nyúlt és a hasára zuhant, de a szikla csúszott és a keze nem bírta tartani. Csúszni kezdett, miközben a jég és kő száz meg száz sebet ejtett rajta. Kínját nem kívánta senkinek, de nem szabadott feladnia. Pallosát a földbe döfte és az megállította őt.
Nehezen vette a levegőt, mégis meglepően szaporán, érezte, ahogy sok ponton a bőrét, ahol eddig a ruha takarta, most a téli fagy szele simogatja és azt is, ahogy sok helyen ejtett sebeiből forró vér csurgott testére. Fentről kiáltást hallott. Férfiúé volt és feleszmélt, hogy biza még nincs vége az életének. Felemelkedett és kihúzta a kardját a jeges földből. A penge segítségével mászott feljebb és feljebb, majd felérve a szikla szirtre, megrázta a fejét, mert érezte egyre kevésbé látja, ami körülötte van.
A kiáltásból üvöltés lett. Farkas üvöltése. A fehér vad morogva lépett elő a fák közül. Szemei akár az arany érmék úgy csillogtak, izmos testét fehér szőrme takarta, ami szinte beleolvadt a lassan szállingózó pelyhekbe, de a bordó, száradt vérfoltok könnyedén kiemelték őt. Pofájában sorakoztak a hatalmas fogak és szinte még mindig ömlött a vér.
Jákob felemelte a kardját és hegyével a lényre célzott. Sisakja alatt mosoly jelent meg. Eljött az idő, már érezte. A döntő pillanat.
A rém jobbra lépett karmos mancsával, a lovag balra lépett tanult vívó mozgással. Táncuk lassan kezdetét vette. Egymás szemébe néztek. Mintha az idő megállt volna, a világ nem mozgott. Majd a farkas morogva ugrott a vadásznak.
Az hátra esett és egy rúgással lelökte magáról. Így felszabadult a teste és kardjával arra vágott amerre a falusiak fenyegetését látni vélte. Nyögést hallott, gyorsan felült és kezével kitámasztotta magát. A fájdalom ekkor átjárta a testét és megpillantotta a harapástól véres alkarját.
A parasztok úgy vélték a vérfarkassá harapástól válhatsz. Tudta ezt Jákob is. Nemezisére nézett, akinek elülső lábán kardvágás volt. Mosolya még vadabb lett. Látása homályosodni kezdett. A lény szemei lassan úgy világítottak akár fáklyák az estében. Pokol fénye volt ez. Morgása visszhangzott a fejében. Úgy vélte lassan maga is átalakul.
Felállt és látta, hogy a szörny ismét támad. Tudta, ez az ellensége olyan, akár maga az ördög hisz, szinte mintha megduplázódott volna. Ám nem félt, kardjával büszkén hasított és gyorsan hajolt el. Nem tudta, hogy talált-e, de a farkas még hangosabb lett. Olyan érzése volt, mintha magával a pokol seregeivel harcolna, ám közben a karját átjárta a fájdalom és tudta, már maga is pokolivadékká válik.
Figyelmetlen volt. A lény hátulról támadta meg. A sisaknak hála a nyakát nem tudta rendesen megharapni, de karmai szaggatták őt, ahogy megpróbált a lovag testén maradni. Ekkora súlyt nem bírt el a férfi és hátrálva ment neki az egyik vastag tölgynek így leszedve magáról az állatot. Dülöngélve zuhant fél térdre és vette le a sisakot, ami mintha fojtogatta volna.
Megfordult a fáról lehullt hótól ismét fehérré vált szörny felé. Kardját egy kézbe fogva készült lecsapni, de ekkor az megremegett és a fegyver kiesett a tenyeréből. A karjára nézett és az mintha madarak karmát idéző görcsbe merevedett volna. Rájött, hogy a farkas kór már átjárta őt. Nem harcolhatott nemesként tovább. Ez már ördögi ivadékok közti csata volt.
Jákob teli torokból üvöltött a vérfarkasnak és az is neki. Egymásnak vetették magukat és a földre zuhantak. Mindketten haraptak és karmoltak. A lovag már csak morgott akár egy fenevad. Érezte, ahogy az izmai megfeszülnek és lüktetnek. Mintha a józan esze elhagyná. Csak ölni akart. Pusztítani. Reccsenéseket, roppanásokat hallott, de nem érdekelte. Arcára vörös vér spriccelt, de nem érdekelte!
Nem tudott olyan testrészt mondani, amelyik ne fájt volna elmondhatatlanul, de nem akarta feladni. Ellenfele szájába nyúlt és annak fogai hevesen martak bele az öklébe. Ő pedig megragadta a nyelvét miközben ösztönösen harapott a nyakába. Áttépve a fehér bundát és a vastag bőrt, érezte a vért, ahogy áramlik le a torkán. Úgy nyelte akár valaha a jó sert.
A szörny még rángatózott, de hangja nem volt. Lassan nem mozdult és száját kinyitva hagyta, hogy a lovag kitépje a nyelvet. A test a hóba esett fehéres porfelhőt teremtve az ösztönlénnyé vált férfi köré, aki vonyítva üvöltött győzelmét ünnepelve.
Az úr tagadta félelmét. Szolgáinak azt mondta, ez a lény nem létezik, ez csak egy farkas, akit a hajós elhozott felelőtlenül és most megvadulva azt teszi, amit helyesnek vél. Díszes székében ült és egy úri palástot vett fel estére. Nem bírt aludni. Ezért kérte meg Jákob lovagot. Az esti vonyítások mindig egyre közelebb voltak és ez őt álmatlanná tette.
Puhány férfi volt az úr. Csontos, gyenge, szeme kék és tekintette gyávaságot mutatott. Haja szőke volt, amit rövidre vágatott. Bordó palástjában és fehér ruhákban a karfán könyökölve nézett ki az ablakon. Mikor meghallotta a vonyítást átjárta a hideg és megremegett. Körbe pillantva látta, hogy az egyik szolgálólány őt nézi így elküldte italért, hogy ne lássa mennyire fél.
Keze remegett és ő csak a palota falait bámulta, gondolatában a kövek vastagságával nyugtatta magát. Úgy vélte ezek a falak mindentől megóvják őt. Arról nem is szólva, hogy amióta megtudta, hogy vérfarkas van Buddenbrook-ban, azóta megkétszerezte az őrséget a palotájában.
Egyszer csak morgást hallott. Aztán üvöltés hangzott el a terem előtti ajtóból, ami pontosan szemben volt a székkel, amin az úr trónolt. A két hatalmas kapu egyszerre tárult ki, ahogy a két alak átesett rajta. Egy őr és a nyakát megragadó fehér alak. Fehér bunda, farkas fej...
A vérfarkas, ott állt előtte. Oly torz volt és mozgása is furcsa. A nemes megmerevedett, testében az erek lüktettek hevesen, fejében mintha egy kalapács ütné az üllőt, úgy hallotta a szíve vad lüktetését. Nem bírta mozgásra kényszeríteni a testét. Csak bámulta, ahogy szolgálja megfullad majd az alak lassan felemelkedik. A farkas szájából egy ismerős arc pillantott vissza: Jákobé. Hátát, vállát és felkarját dús fehér szőrme takarta, fején a farkas feje volt, de ez nem volt elég, szinte mezítelen volt és vicsorogva indult meg felé.
Egyáltalán nem hasonlított arra férfira, akivel először találkozott az úr. Az mindig kihúzta magát, hangja kedves és bizalmas volt, ki nem állhatta a férfit, mert annyira bizalmas volt a szolgákkal és nem tűrhette, hogy azok valakit, aki rangban lejjebb van nála, kedveljenek jobban, mint őt. Jákob lovag szeme mindig nyugalmat sugárzott, elhivatottságot. Nem nézett fehérnépre és nem volt semmi lenéző a tekintetében, de ez az alak, más volt. Vérvágy és gyilkolás sugárzott belőle, mozgása lassú volt, rendszertelen mintha átmenet lenne az emberi járás és a farkasok futása közt, gerince hajlott volt, sehol a kihúzott nemesi tartás.
Az ifjú uralkodó szemében ez egy torz farkasember volt, ami éppen felé tartott. Mikor elérte volna őt akkor megtört a jég és kezét védelemre emelte. Sikoltott akár egy kislány és becsukta szemeit.
Annak, ami valaha a lovag volt egy nyíl szállt a hátába. Két őr jelent meg és az egyik azonnal elkezdte felajzani a számszeríját egy újabb támadásra. Farkasként üvöltött az ember és gyorsan futva ugrott ki a palota ablakán. A testőr utána eredt, de kinézve nem látta sehol a hóeséstől.
Az őrség kérdezgette a remegő férfiút, hogy jól van-e, de az a karfára csapott és kiparancsolta őket, hogy kapják el a szörnyet azonnal. Fájdalmat érzett ekkor, az arrogáns gyermek és látta, az alkarját felkarmolta a vérfarkas. Homlokán izzadtság cseppek kezdtek gyűlni és lassan vette a levegőt. Félelme nagyobb lett, mint eddig valaha.
Majd a felszolgálólány jött be. Az úr palástjával gyorsan betakarta jobbját. A formás mennyecske zajosan érkezett, azonnal mondta, mennyire örül, hogy ura jól van, majd mesélte mi történt a kinti őrökkel és korsóba kezdte önteni a hozott italt. Látszott a leányon nagyon megrémült és csak parancsra jött be keze remegve öntötte szét a bort. A birtok tulajdonosa szorította a karfát görcsösen takart kezével, a vére lassan folyt le a karfáról, lihegett a fájdalomtól és vadul kezdett vicsorítani a közeledő lányra.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Sorban állva

Üres üvegek fázósan
Csörögnek a szatyorban,
Üres-e az élete a nyomorultnak,
Ki züllése nyomait
Ócska táskában visszahozza?
Teli üveget vesz-e a pénzből,
Melyre nyomorát váltotta,
S vajon holnap is sorban áll-e
A hidegben vacogva?

Szőke

Hát csak a szőkéknek áll a világ?
A barnákat mind a fene eszi meg,
Nem kellenek azok senkinek!
Három napig szőke voltam,
Sosem felejtem el, ahogy
Rám néztél, s azt mondtad:
"Most már szőke, Te is?
Hát elment az eszed, Maris?!"
Csak ekkor döbbentem rá igazán,
Hogy a szőkeség nem az én ruhám -
Mert arra születni kell, bizony,
S engem a barnaság öltöztet fel leginkább!

Keringő

Szavak vannak bennem,
Valahol itt, bent mélyen,
S időnként vadul keringenek,
Tán fortyognak is mán?
De kölykök még mind ők:
Nem eléggé bölcsek,
Még csak nem is élesek.
De ott vannak már,
S alkalomadtán,
Mikor pirosra érettek,
Mondatokat alkotván
Kibújnak majd belőlem.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Rejtélyek tengere

Az élet rejtelem s nincs benne intelem,
jönnek a dolgok,vadul s hirtelen.

Mint az áradó víz,úgy jönnek feléd,
száguldó,tarajos hullámok hegyén.

Felkapnak és visznek-visznek messze,
de hirtelen, a semmibe vesznek.

Rád borulnak,omolnak szép sorban,
és mélységükben,igába zárnak.

Nincs mi felemeljen,a magasba,
vergődsz, kínlódsz igájukban.

Reszketve vársz,hogy jön egy kis taréj,
már nincsenek hullámok, életed tengerén.

Kóbor felhő

Minden felhő, egyszer messze száll,
új szelek fújják,új irányba fordítják.
Nem tér vissza,csak száll, száll tovább,
régi szeleknek, nem hallja hívó szavát.

Száll, száll tovább, új szelek szárnyán,
egy pillanatra meg nem áll, szédíti a táj.
Szédíti a végtelen és az ismeretlen,
akarata megtört, az új erős szeleknek.

Csak száll, most már mást nem tehet,
egyre jobban hiányolja, a régi szeleket.
Gyengéd kergetőzésüket, lágy simogatásukat,
de a régi szelek, már más felhővel szállnak .

Száll,száll tovább, de kutatja a régi szeleket,
hátha ott lesznek, a messzi messzi égen.
Hátha ott lesznek és felhőt keresnek,
akkor odaadja magát, a régi szeleknek.

Dideregnek a fák

Dideregnek a fák,az ősz lehelete alatt,
a hideg,elveszi tőlük lombkoronájukat.

Minden egyes levélkét nehezen adnak,
mikor egy lehull,hallani sírásukat.

Megy a küzdelem,csak egy maradjon,
de az ősz jelszava,egy se maradjon.

Egy se maradjon,mind kell nekem,
bármit is teszel,én elveszem.

Gyűlnek az elhalt levelek a fák alatt,
az ősz,elégedetten nézi a halmokat.

Nézi a halmokat,melyek dicsőn hirdetik,
zsarnokságának nem állhat ellen senki.

Így hirdetve itt vagyok,de jön a tél is,
hiába sírsz,lesz nálam rosszabb is.

Dideregnek a fák,didergek már én is,
sírnak a fák,sírok már én is.

Olvass tovább…

Olvass tovább…

Performance
avagy az alkotás, mint folyamat interpretációja

Rafael költő volt. Az a fajta művész, aki magasztos gondolatait, más út nem lévén, a falusi kocsma vizes sörébe, tablettás boraiba és erős, házi pálinkájába fojtja. Esténként így a dohányfüst-fellegek, napközben egy tó partján enged szabad folyást az ihletnek. A deres fűben elterülve, kezében horgászbotjával igézi eszményképét, melyet néhány órányi koncentráció és hipnotikus szuggerálás után felfedezni vél a tó közepén, egy sziklacsúcson ülve, dalolva, a szépség és báj örök reprezentációjaként. Mikor a sellő körvonalai kirajzolódni látszanak, Rafaelt kínzó, feszítő sóvárgás fogja el. Hozzá címzi alkoholmámorban kreált verseinek ezreit, és minden újabb lélegzetet csakis és egyedül csak érte vesz.
A költő egy reggelen aranyhalat fog ki a tóból. A hal rémülten néz rá, könyörög, engedje őt szabadon, dobja vissza a vízbe, és cserébe teljesíti három kívánságát. A költő megszánja a kis teremtményt, és elfogadja az ajánlatát. Első kívánságként látni szeretné, egészen közelről, élete lényegét, célját, örök szerelmét. Az aranyhal ficánkol egyet a zsinór végén, mire a költő felemelkedik, és repülve halad a tó közepén ülő sellő felé. Lélegzetvisszafojtva, gyönyörködve méri végig dús kebleit, arany fürtjeit, a hatalmas, tengerkék szempárt, és a vízcseppektől vakítóan sugárzó, ezüstös uszonyt. Erős vágyat érez, hogy megérintse a csodás lényt. A hal ficánkol egyet a zsinór végén, mire a fiú keze, akaratlanul, valami magasabb hatalom által vezérelve, gyöngéden siklik végig a tökéletes test minden kis szegletén. Rafael érzi, ez élete döntő pillanata, a nem remélt lehetőség, és az aranyhaltól magáénak kívánja a sellőt. A hal ficánkol egyet a zsinór végén, mire a költő a parton találja magát, karjaiban a gyönyörű lénnyel. A sellő még lélegzik néhányat, küszködve véve a levegőt, majd görcsbe rándul az eszményi női test, megvonaglik, és tágra nyílt, rémült szemekkel kiszenved.
A költő szorítja még kedvesét, forró könnyei végigvándorolnak a még langyos kebleken. Mire leszáll az éj, megtörve, önváddal telve viszi karjaiban a kis faházig, bent a meleg dunyha alá fekteti, és a sellő tetemét görcsösen ölelve, könnyeiben úszva alszik el.
Kora reggel kiemeli ágyából a korhadt farönköt. A csípős hidegben meztelenül hasogatja fel, majd tüzet rak a kis faház cserépkályhájába. Mikor már kellőképp felmelegedett a lak, Rafael leakasztja az aranyhalat a horogról, visszadobja az akváriumba, és újult erővel indul neki a helyi kocsmának.

Olvass tovább…

Jane hajótörést szenved a dzsungel mellett. Túléli, de vadállatok kergetik, eső áztatja, éhezik. Jön Tarzan és megmenti. Magával viszi a dzsungel közepén álló kunyhójába, ahol boldogan élnek egy darabig.
Egy idő után azonban Jane megkívánja Tarzant, mert erős, izmos és jóképű. Meg is kérdezi tőle
- Tarzan! Csináltad már AZT nővel?
- Tarzan nem érti.
- Szeretkeztél már nővel?
- Tarzan nem ismer szeretkezés.
Jane elmagyarázza neki, mire Tarzan szeme felcsillan.
- Tarzan ismer ezt. Tarzan használ egy nagy odvas fa, odú körül moha.
- Tarzan, az nem ugyanaz. Akarod ezt nővel csinálni? Velem?
- Tarzan nagyon akar ezt Jane-nel csinálni.
Jane tehát levetkőzik és odafekszik Tarzan elé. Tarzan fogja magát és párszor úgy belerúg Jane-be, hogy majd beszakad az összes bordája.
- De Tarzan! Nem erről volt szóóó!!!
- Tarzan csak ellenőriz darazsak...

Olvass tovább…

Ellenőrzés a kórházban. Az ellenőr benéz az első kórterembe, látja, hogy a beteg az ágyon ül és önkielégítést végez.
Az ellenőr gyorsan becsapja az ajtót és felháborodva kérdezi a főorvostól, mit jelent ez.
- Ennél a betegnél spermiumtúltengést állapítottunk meg,és elrendeltük, hogy napi 5 alkalommal végezze el a terápiát - feleli a főorvos.
A másik, nagyobb, egyágyas szobában, ahol szőnyeg és színes TV is van, éppen pornófilmet vetítenek, az ágyon fekszik a páciens és négy nővér orális szexben részesíti. Amikor ide is benéz az ellenőr, levegő után kapkod, és ismét magyarázatot kér a főorvostól.
- Ez ugyanaz a diagnózis, csak más a Biztosító....

Olvass tovább…